Új szakemberek a kommunikációban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMásodik alkalommal végeztek szóvivők a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) szóvivői szakán. Az emelt szintű képzés résztvevői az elméleti és gyakorlati tudás mellett szakmai tapasztalatokat is szerezhettek felkészült oktatóktól, a kommunikációs szakma ismert szakembereitől, áll a BKF közleményében.
Ma már szinte minden nagyobb társadalmi, politikai, civil és profitorientált, szervezet alkalmaz szóvivőt, miközben a szóvivő-képzés Magyarországon korábban nem létezett, pedig szóvivőnek lenni komoly szakmai tudást, képességet igénylő tevékenység. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán elsőként elindított szóvivői szakon a júliusban második alkalommal államvizsgázhattak a három féléves, magas szintű képzésben részt vett hallgatók.
A diplomát szerzett szóvivők a képzés során megismerkedtek - többek között -a kommunikációelmélet, a szociál- és személyiségpszichológia, szervezetfejlesztés és a szervezetszociológia, a kommunikációs jog és etika, a médiagazdaságtan legfontosabb tudnivalóival, önálló szakmai "terepmunkát" végeztek, és a záróvizsgára a maguk által választott témában elkészített szakdolgozatuk megvédésével szerezhettek szóvivői diplomát.
- Célunk, hogy az itt végzett szakemberek képesek legyenek nem csupán az "intézmény arcaként", de a sokoldalú kommunikáció vezetőjeként is sikeresen működni a megbízóik érdekében, a közvélemény hiteles tájékozatásával - hangsúlyozta Németh Erzsébet, a szóvivői szak vezetője, aki mellett olyan szakemberek vettek részt az oktatásban, mint Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Felügyelet szóvivője, Orodán Sándor, a Magyar Szóvivők Egyesületének elnöke, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője, Vass Lászó, a BKF rektora, Papp-Váry Árpád, a BKF Marketing és Üzleti Kommunikációs Intézet igazgatója, Major Szilvia, a BKF Karrier Centrum igazgatója, G. Németh György kommunikációs szakértő, Nagy Ildikó protokoll szakértő, Berta Ágnes PR szakértő.
Az 2010. évben végzett nyolc szóvivő diplomás felkészült a kihívásokra, és alkalmas a rájuk váró feladatok magas színvonalú elvégzésére. A BKF következő szóvivői kurzusára augusztus végéig lehet jelentkezni - áll a lapunknak eljuttatott közelményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?