Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMég májusban kérte fel Orbán Viktor Réthelyi Miklóst a Nemzeti Erőforrás Minisztérium élére. Az orvosprofesszor öt éven át vezette a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központját és 2000 óta a Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolájának a vezetője, olvasható a minisztérium honlapján.
Réthelyi Miklós 1939. június 8-án született Zalaegerszegen.
1963-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen kapott diplomát többek között Szentágothai János tanítványaként.
1963-tól - professzorával együtt - a Budapesti, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. és II. számú Anatómiai Intézetében dolgozott, 1986-tól egyetemi tanár, 1994-2004-ben az I. számú Anatómiai Intézet igazgatója. 1991-ben, az első szabad rektorválasztáson, négy jelölt közül őt választották a SOTE vezetőjének. 1995-től öt éven át vezette a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központját. 2000 óta a Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolájának a vezetője.
Dolgozott Ukrajnában, Párizsban és több alkalommal az Egyesült Államokban. 1990-ben a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője, 1998-99-ben az Oktatási Minisztérium tudományos ügyek főosztályának vezetője, 1999-2002-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas volt.
1994-2000-ben az MTA közgyűlési képviselője, az Elméleti Orvostudományi Tudományos Bizottság, valamint az Informatikai Bizottság tagja. A Nemzetközi Agykutatási Szervezet magyar nemzeti bizottság titkára.
1973-ban elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, 1983-ban az orvostudomány doktora címet. Munkásságát 1991-ben Akadémiai Díjjal, 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. Több mint 80 publikáció szerzője - olvasható a minisztérium honlapján.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?