Lemondott a SZÉF elnöke
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözeledtek az álláspontok a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának munkavállalói és munkaadói oldala között a demonstrációs bizottság hétfői közlése szerint. Kónya Péter ugyanakkor nem ért egyet a csomag-javaslattal, ezért lemondott a SZÉF vezető tisztségéről.
Ha a szeptember 29-ei végső egyeztetésen és az október 1-jén a SZÉF plenáris ülésén a munkaadói oldal a tárgyalási ajánlatát megállapodásban rögzíti, akkor eltekintenek az október 2-ára tervezett egységes rendvédelmi demonstráció megtartásától - tartalmazza a demonstrációs bizottság nevében a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének, a Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szövetségének valamint a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetségének képviselői által jegyzett közlemény.
Kónya Péter, a demonstrációs bizottság eddigi vezetője ugyanakkor nem ért egyet a "csomag-javaslattal". A belügyminiszterhez írt és az MTI-nek elküldött levelében azt írta: mivel a csomag-javaslat továbbra is tartalmazza a SZÉF megszüntetésére és a helyette létrehozandó Rendészeti Érdekegyeztető Fórum megalakítására vonatkozó javaslatot, ezért a szakszervezeti oldal döntésével nem tud azonosulni.
"A fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásos és szerződéses állománya, egységes, kormányzati szintű érdekegyeztetésének megszüntetésével egyetérteni, és a szakszervezeti oldal döntésével azonosulni nem tudok" - írta Kónya Péter.
Azt a SZÉF munkaadói oldalának távozó elnöke és a demonstrációs bizottság is jelezte közleményében, hogy a munkavállalói oldal megtárgyalta a szombati szakértői egyeztetés eredményeként létrejött ajánlatot az egyéb rendvédelmi törvények módosításáról. A munkavállalói oldal a kormány elé kerülő javaslatot többségi szavazással fogadta el.
A SZÉF egy hete jelentette be, hogy figyelmeztető demonstrációt tartanak, ha változatlan formában kerül a kormány elé az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet.
A SZÉF munkavállalói oldalát a fegyveres és rendvédelmi szervek (rendőrség, tűzoltóság, polgári védelem, katonaság, vám- és pénzügyőrség, büntetés-végrehajtás, nemzetbiztonsági szervezetek) tizenhárom, országosan reprezentatív szakszervezete alkotja.
A megmozdulást a SZÉF tervezett megszüntetése, a rendvédelmi dolgozók megbízhatósági vizsgálatra vonatkozó szabályok bevezetése, valamint a hivatásosok passzív választójogának korlátozása miatt hirdették meg október 2-ára, a Belügyminisztérium épülete elé.
Pintér Sándor tárcavezető pénteken Budapesten egy más témában tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: hazugság a szakszervezetek részéről az az állítás, hogy a megbízhatósági vizsgálatra vonatkozó javaslatot már benyújtották volna a kormánynak, ugyanis a teljes javaslatot a szakszervezetekkel közösen akarják megtárgyalni.
Hozzátette: eddig sem utasították el az érdekképviseletek véleményét, ezért nem érti, miért kell egy nappal az
önkormányzati választások előtt demonstrációt tartani. A belügyminiszter akkor azt mondta: a megmozdulásnak más célja lehet.
Pintér Sándor kijelentette: tisztulási folyamatra van szükség a rendőrségnél is. A rendőröknek a becsületességi lépcsőn egy fokkal magasabban kell állniuk, és a kialakítás alatt álló jogszabály szerint az ellenőrzés szoros ügyészi és bírói felügyelet alatt történne, ha a jogszabályt elfogadják.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?