Tiszta esély a munkára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Unióban a megváltozott munkaképességű emberek 40 százaléka dolgozik, míg hazánkban ez az arány mindössze 12 százalék. A Salva Vita Alapítvány éppen ezért indította el a "Tiszta esély" programot, amely egy egyedülálló, fogyatékos munkavállalókat foglalkoztató, környezetbarát takarító szolgálat.
A Salva Vita Alapítvány közleményében azt írja, hogy az új program, a Tiszta esély nevet viselő takarító szolgálat mintaértékű szociális program, amely értelmi fogyatékos fiatalok számára biztosít speciális (elméleti és gyakorlati) képzési programot, őket határozott ideig takarítóként foglalkoztatja, majd a megfelelő szakképzettség és tapasztalat megszerzését követően a nyílt munkaerőpiacon helyezi el. Emellett a takarító szolgálat segítségével a cégek, szervezetek társadalmi felelősségvállalása is új irányt vehet, hiszen a szerepvállalás nem korlátozódik arra, hogy pénzbeli támogatást nyújtanak egy nemes célért, hanem az irodai takarításnál igénybe veszik a fogyatékosok munkáját, áll a a sajtóanyagban.
- Hiszünk benne, hogy ha lehetőséget és megfelelő támogatást kapnak, a fogyatékos emberek is képesek értéket teremtő, magukat eltartani képes munkavállalókként, önállóan élni. Célunk, hogy öt éven belül minimum száz fogyatékos embert helyezzünk el a nyílt munkaerőpiacon, ezzel is segítve képességeik kibontakozását - mondta el Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója.
A Tiszta esély takarító szolgálat tevékenysége során kizárólag környezetbarát technológiákat alkalmaz, minősített öko/bio termékekkel dolgozik. Budapest területén kedvezményes áron vállalják irodák, irodaházak napi, heti és nagytakarítását, költözés utáni nagytakarítást, lépcsőházak, udvarok takarítását, valamint szelektív hulladékgyűjtést. Az alapos, precíz, magas színvonalú munkát minden esetben egy szakképzett mentor kíséri, felügyeli és garantálja.
- Hiszünk benne, hogy ha lehetőséget és megfelelő támogatást kapnak, a fogyatékos emberek is képesek értéket teremtő, magukat eltartani képes munkaváll
A Salva Vita Alapítvány (SVA) 15 éve foglalkozik értelmi- és látássérült fiatalok speciális fejlesztésével, társadalmi beilleszkedésük támogatásával, integrált foglalkoztatásuk megvalósításával. Programjain keresztül egyrészt felkészíti a fogyatékos embereket arra, hogy munkát tudjanak vállalni a nyílt munkaerőpiacon, illetve mind a sérült ügyfél, mind az őt foglalkoztató munkáltató részére teljes körű segítséget nyújt a sikeres, hosszantartó foglalkoztatás érdekében.
A Tiszta esély takarító szolgálat tevékenysége során kizárólag környezetbarát technológiákat alkalmaz, minősített öko/bio termékekkel dolgozik. Budapest területén kedvezményes áron vállalják irodák, irodaházak napi, heti és nagytakarítását, költözés utáni nagytakarítást, lépcsőházak, udvarok takarítását, valamint szelektív hulladékgyűjtést. Az alapos, precíz, magas színvonalú munkát minden esetben egy szakképzett mentor kíséri, felügyeli és garantálja.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?