Tarlós István Budapest főpolgármestere
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElsöprő Fidesz-KDNP győzelmet hozott a vasárnapi önkormányzati választás. A budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert a kormányzó pártszövetség. Budapest főpolgármestere Tarlós István lett - adja hírül a Magyar Rádió.
A szavazatok 84,48 százalékának összeszámlálása alapján Tarlós István 53,51 százalékkal vezet - előnye behozhatatlan. Horváth Csaba (MSZP) 29,14 százalékkal második, Jávor Benedek (LMP) 9,79 százalékkal harmadik. Staudt Gábor (Jobbik) 7,56 százalékot szerzett.
Tarlós István azt mondta, hogy Budapest életében új időszámítás kezdődik. A megválasztott főpolgármester a Fidesz-KDNP eredményváró központjában leszögezte, hogy programját a kormánnyal együttműködve valósítja majd meg. Az ellenzéknek azt üzente, emberszámba veszik őket, ha hajlandóak a város érdekében dolgozni, akkor az együttműködésnek nem lesz akadálya.
Úgy fogalmazott: történelmi a pillanat, hiszen Budapestnek 65 éven keresztül baloldali vagy liberális, vagy annak mondott vezetése volt. A főváros szellemisége meg fog változni - hangsúlyozta.
Magyar Rádió/InfoRádió

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?