Kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a VDSZSZ
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél csütörtökön - közölte a szakszervezet honlapján.
A tárgyalások megkezdésére a szakszervezet 2010. október 11-ét javasolta.
A VDSZSZ számára elfogadhatatlan, hogy a Rail Cargo Hungaria Zrt. az állítólag kedvezőtlen gazdasági helyzetéből adódó terheket drasztikus létszámleépítéssel kívánja enyhíteni, ezt pedig a szakszervezet minden rendelkezésre álló jogszerű eszközzel meg akarja akadályozni.
A szakszervezet hangsúlyozza: a vita keretében a tagság számára is megnyugtató, hosszú távú garanciákat nyújtó megoldást kívánnak kapni az érintettek továbbfoglalkoztatása érdekében.
A VDSZSZ emlékeztetett arra, hogy Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria elnök-vezérigazgatója az október 5-i egyeztető ülésen bejelentette, hogy a 2011. első félévében 460 munkavállalótól kíván a társaság megválni csoportos létszámleépítéssel.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?