Pénzügyi ismereteket tanít a fiataloknak az Erste Bank
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBővíti a hazai pénzügyi kultúra továbbfejlesztése és a fiatalok pénzügyi ismereteinek javítása érdekében tavaly tavasszal indított országos oktatási programját az Erste Bank. A bank fiókvezető munkatársai már közel 200 előadást tartottak 38 általános- és középiskolában alapvető pénzügyi ismeretekről - olvasható a pénzintézet közleményében.
Danks Emese, az Erste Bank kommunikációs igazgatója a programsorozattal kapcsolatban elmondta: az Erste Bank Hungary az egyik legnagyobb hazai lakossági pénzügyi szolgáltatóként kötelességének érzi, hogy jó példát mutatva továbbra is élen járjon a pénzügyi ismeretek terjesztésében. Ezért is döntött a Pénzügyi Kisokos program kiterjesztése mellett.
A programsorozat így külön weblapot kapott www.penzugyikisokos.hu néven, amihez pénzügyi ismeretterjesztő blog is kapcsolódik a penzugyikisokos.blog.hu oldalon, valamint a programmal kapcsolatos friss hírek, információk és tudnivalók a közösségi média felületeken is megjelennek a jövőben.
A program népszerűsítése érdekében ezen túlmenően az Erste Bank a Honfoglaló internetes játékkal együttműködve egy hónapon keresztül a legnépszerűbb hazai on-line játék keretein belül értékes nyereményekért zajló tudásversenyt hirdet általános- és középiskoláknak. A tudásverseny lényege, hogy a Honfoglaló játékban a játékosok az alapjáték mellett az általuk választott iskolának is gyűjtik a krediteket. A verseny fődíja egy digitális tábla, amelyet a legtöbb kreditet szerző iskola kap meg.
Danks Emese kiemelte: az idén október 29-re eső Takarékossági Világnap jó apropó arra, hogy ismét ráirányuljon a figyelem arra, hogy itthon még mindig nagy az általános tájékozatlanság a mindennapi pénzügyeket illetően. Az Európai Unió országaiban és hazánkban is számos program, kezdeményezés indult el a pénzügyi ismeretek mind szélesebb körben való megismertetésére, az Erste Bank Hungary Nyrt. pedig a maga eszközeivel kíván ehhez hozzájárulni saját oktatási programjával, illetve annak népszerűsítésével és az iskolák számára szóló tudásversennyel.
Az Erste Pénzügyi Kisokos Program keretében a bank munkatársai egy, a 12-18 éves korosztály számára összeállított interaktív előadás keretében beszélnek a gyerekeknek az alapvető pénzügyi ismeretekről. Arról például, hogy mi a megtakarítás és a hitel, hogyan kell használni a bankkártyát, miként lehet diákhitelt igényelni és mit jelent a nyugdíj-előtakarékosság. Az alapfogalmakon kívül egy-egy ilyen óra keretében arról is beszélgetnek a gyerekekkel, hogy mire kell odafigyelni egy pénzügyi döntésénél. A program sikerét jelzi, hogy elindulása óta 38 iskolában már közel 200 előadást tartottak a bank munkatársai.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?