Ekkora végkielégítésekkel távoztak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJelentős summa folyhat be a végkielégítések különadójából, mert a mindenkori hatalom rendkívül bőkezűen bánt saját kádereivel. E tekintetben az egymással szembenálló erők semmit nem vethetnek egymás szemére - írja a Népszabadság.
A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János sem kivétel: szabadságmegváltás címén - még polgármesterként - saját bevallása szerint 3,5-4 millió forintot kapott, amit jótékony célokra fordított. Ám ő ennek ellenére kész befizetni a 98 százalékot.
Hasonló cipőben járhat Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki a tavalyi távozása után a ki nem vett szabadság fejében 7,6 millió, külön juttatás címén pedig kilencmillió - tehát összesen csaknem 17 millió - forintot vehetett fel. Nyilatkozatai szerint a fizetését és a végkielégítését is karitatív szervezeteknek adta.
Mások adóterhe sem lesz csekély, hiszen például Magyar Bálint oktatási miniszter 15,7 millióval távozott. Ezt 13. havi bérként, béren kívüli juttatásként, napidíjként, illetve a jogviszony megszűnése címén fizették ki, további részletek azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján nem érhetők el.
Az ugyanott fellelhető adatok szerint Komor Levente honvédelmi helyettes államtitkár 2006-ban 14 milliós végkielégítést, hatmilliónyi felmentési pénzt és 3,7 milliós szabadságmegváltást kapott, ami csaknem 24 millió forint. Pordán Endre egészségügyi államtitkár is jól járt: 2006-ban a végkielégítése 15 millió volt, a felmentési időre még 7,2 milliót, a ki nem vett szabadságok okán pedig további 2,3 milliót, vagyis majdnem 25 milliót számfejtettek neki.
Igazán vérlázító végkielégítéseket azonban nem a közigazgatásban, hanem az állami és önkormányzati cégeknél fizettek ki. Például a személyzetis - aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van - 96 milliót kapott, a vállalat egy év után menesztett stratégiai igazgatója pedig 39 millióval vigasztalhatta magát.
Óriási, esetenként százmillió körüli pénzeket fizettek ki a távozó vezetőknek az MFB-nél is.
Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?