Vagyonőrgyár működik Magyarországon?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vagyonőrök és Biztonsági Őrök Érdekvédelmi Egyesület (VBÉE) tagjai szerint a magyarországi vagyonőrök helyzete egyre rosszabb. A munkáltatók kihasználják, hogy túlkínálat van a piacon - olvasható sajtóközleményükben.
Az egyesületet a bíróság 2007. márciusában hagyta jóvá jogilag, amikor tíz fővel megkezdte működését. "Kimondottan érdekvédelemre szakosodtunk, próbálunk minden jogi és szociális nehézséget leküzdeni. Bár sajnos a tagok száma még 100 fő alatt van, de piramisszerűen terjed a hírünk, így ennek köszönhetően kisebb-nagyobb sikereket könyvelhetünk el magunknak" - mondta Hubay János, a VBÉE elnöke és a szakszervezet alelnöke.
Számos panasz érkezik ugyan az egyesülethez és a szakszervezethez, az illetékesek mégsem tudnak lépéseket tenni, mert a vagyonőrök félnek a következményektől. Az elmúlt időszak egyik sikerének könyvelték el például 18 munkavállaló fizetésének a "behajtását".
Az említett vagyonőrök jelezték a Szakszervezet felé, hogy 2,5-3 hónapja nem kaptak fizetést. Bár ezt a csatát megnyerte a szakszervezet, hosszú távon a jogi megoldásban bíznak. A kötelező kamarai tagság (5600 forint/év) ugyanis egy központi kérdés a munkavállalók számára. A szakszervezet és az egyesület már két éve lobbizik ezen kötelezettség megszüntetéséért, mivel a Kamarának nincs közfeladatot ellátó jogi tevékenysége. Az Európai Bizottság Belső Piaci Főosztálya pedig már el is marasztalta Magyarországot ebből az ügyből kifolyólag, hiszen a kötelező kamarai tagságot semmi nem írja elő.
Hubay János szerint a másik alapvető problémát a munkaadók és munkavállalók között kialakult viszony jelenti. "Ez egy kényszerszakma, ahol kihasználják az emberek kiszolgáltatottságát, akik bármilyen körülményt el kell, hogy fogadjanak. Magyarország északi régióiban - például Mátészalka környékén - 200-300 forintos órabérét dolgoznak.
A munkáltatók kihasználják, hogy túlkínálat van a piacon, és amennyiben nem tetszenek a kínált körülmények, keresnek más személyt egy pozíció betöltésére. Első lépésként az alvállalkozókat kellene jogszerűen megszüntetni. A fővállalkozó kiadja a munkát egy alvállalkozónak, az tovább adja egy másik alvállalkozónak, és az hogy ne maradjon ki a sorból, ő is tovább adja még a megbízást, és a végén a munkavállalónak csak a vállalási ár töredéke marad.
A legutóbbi ellenőrzés (OMMF), során a kb. 5000 vagyonvédelmi cégből 1200 kapott büntetést a felsorolt okok miatt. Sajnos mindenki fél a következményektől, így nem mernek a nevüket vállalva jogi úton fellépni - árulta el Hubay János.
A kormány által meghirdetett korrupció ellenes program, és a feketemunka elleni harc semmit nem ér, ha a jog nem áll a helyzet magaslatán - írja a sajtóközlemény.
2007-ben az akkori igazságügyi miniszter, Takács Albert írt egy előterjesztést, amelyben javasolta a kötelező kamarai tagság megszüntetését. S bár a jelenlegi miniszter Draskovics Tibor is ugyanezt a javaslatot tette a közelmúltban, továbbra sem történt változás.
Jelenleg megközelítőleg 135 ezer ember dolgozik a vagyonvédelem területén, így ez a helyzet családostul 600-800 ezer embert érint Magyarországon.
Idén a 106 ezer Kamarai választásra jogosult személyből mindössze 3,6 százalék élt jogával, és vett részt a szavazáson, amelyet a Kamara érvényesnek minősített. "A Kamara iránti érdektelenség és a vele szembeni bizonytalanság maximális. A vagyonőrök ki vannak szolgáltatva. Ez egy kényszerszakma, ahol ellopják az ember életét, nyugdíjas jövőjét. Bár tudják, hogy mi a probléma, mégsem tesznek ellene semmit. A vagyonőröknek se jogkörük, se megfelelő képzettségük nincs" - mondta Hubay János.
A Magánbiztonsági Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a VBÉE, ugyancsak megoldásra váró problémának tekinti a túlkínálatot.
Az oktatás területén akadnak súlyos problémák: egy 3 napos tanfolyam elvégzése után már megfelelően képzettnek tartanak valakit egy-egy vagyonvédelmi pozíció betöltésére. Az alacsony fizetések miatt azonban sokan több állást is kénytelenek elvállalni, így esetenként a kimerültségből adódóan sem tudnak az elvárásoknak megfelelően teljesíteni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?