Miért bocsátanak el tapasztalt munkatársakat Ferihegyen?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Malév GH-nál az elmúlt években nem csak a válság okozott problémákat. Az infrastruktúra elévülésével párhuzamosan zajlik a tapasztalt munkatársak elbocsátása is - egy most induló vizsgálat igyekszik fényt deríteni az egyre "különösebb" esetekre.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleményt adott ki, miszerint "ideje, hogy a Malév Ground Handling ellenőrző testülete valódi munkába fogjon." Azonnali és alapos vizsgálatot kezdeményez a kft. felügyelőbizottságában Csorba Attila, a szakszervezet elnöke, hogy kiderüljön kit terhel a felelősség, amiért játékrakétát készítettek a cég műhelyében. Tisztázni kell az eset kapcsán a vezetői felelősséget, és szembe kell nézni azokkal az évek óta húzódó folyamatokkal, amelyek eredménye a cégnél, és különösen az érintett Jármű Osztályon uralkodó zűrzavar.
Idén nyáron, miközben az európai légügyi hatóság emberei Ferihegy biztonsági átvilágítását végezték, Szaniszló Csaba, a Malév Ground Handling Zrt. (MGH) Jármű Osztályának próbaidejét töltő új vezetője egy rakétára emlékeztető tárgy elkészítésének ötletét vetette fel. A torpedóról számos fénykép készült, a műhelyre rálátó Budapest Airport-alkalmazottak értesítették a reptéri őrséget, ennek nyomán indult vizsgálat az ügyben.
A cég pár napon belül két munkatársat bocsátott el: aki szóvá tette az esetet, és azt, aki fültanúja volt, amikor Szaniszló Csaba elismerte, hogy ő adott utasítást a tárgy elkészítésére. A céget vezető Limburger Lóránt vezérigazgató mindeközben azt állítja: ártatlan csínytevésről van szó.
A jogtalan elbocsátásokat munkaügyi per követte, amely jelenleg is tart. A cég védekezése több ponton is sántít. Szaniszló szerint nem ő adott utasítást a műveletre. Ezt cáfolja a két munkatárs feltűnően gyors eltávolítása a cégtől.
A vezető bíróság előtt kijelentette, hogy egy szakmunkás negyed óra alatt észrevétlenül is képes lehet legyártani a "rakétát". A fényképek láttán azonban egyértelmű, hogy több órányi esztergályos, hegesztési és fényezési feladat kellett az elkészítéséhez - ez pedig nem történhet meg észrevétlenül egy jól szervezett cégnél.
Végül az sem igaz, hogy ártatlan tréfáról lenne szó. Ezt cáfolja, hogy a Malév GH műhelyére rálátó Budapest Airport-munkavállalók azonnal bejelentették az esetet a repülőtéri őrségnek.
A Malév GH-nál az elmúlt években nem csak a válság okozott problémákat. Az infrastruktúra elévülésével párhuzamosan zajlik a tapasztalt munkatársak elbocsátása is. Helyükre a Tisza-Mobil Kft. nevű alvállalkozó embereit veszik fel. A cég egyre több feladatot "kénytelen" az alvállalkozóra bízni, évente több százmillió forintot - immár közpénzt - költve a szűkös forrásokból. A Malév speciális járműkarbantartó know-how-ja így kerül fokozatosan egy magáncég tulajdonába.
A Tisza-Mobil Kft. és alvállalkozóinak munkatársai dolgoztak sztrájktörőként az idén év elején kirobbant munkabeszüntetés idején - mint a hatósági vizsgálat megállapította, feketén, bejelentés nélkül. A sztrájkot lezáró megállapodás része volt, hogy a Malév GH gátat vet a külsős cég terjeszkedésének, és például a földi személyzetszállító (crew-car) feladatokra saját embereit használja. Nyolc hónap sem telt el a megállapodás óta, de a Tisza-Mobil újra átvette a jól jövedelmező feladatot, amire pedig lenne kapacitás házon belül is. A Malév GH vezetése azonban a crew-car szolgáltatást csak igen szűk körben hirdette meg, így - hivatalosan - nem találtak alkalmas munkavállalókat.
Három év leforgása alatt négy vezetőcserére került sor a járműkarbantartásnál. Szaniszló Csaba egyik elődje, Békési Miklós, egyenesen a Tisza-Mobil cégcsoporttól érkezett a Jármű Osztály élére. Miután a kapcsolatra fény derült, Békési pár nap után távozott beosztásából.
A LESZ reméli, hogy a vizsgálat fényt derít a konkrét ügy hátterére, a Jármű Osztály leépülése mögött rejlő mozgatórugókra. Egyúttal abban is bízik a szakszervezet, hogy az immár állami tulajdonú cégnél a felügyelőbizottság működtetését ezután komolyan veszik, és a jövőben a menedzsment hatékony ellenőrző testületeként tud működni.

Sántít a védekezés

Mi van a háttérben?

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?