Kegyetlenül bánnak a bölcsődei dolgozókkal
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2011-ben a bérek a 2002. évi szint alá esnek vissza - hívta föl a figyelmet közleményében a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.
A 2011-ből tekintve 4 éve befagyasztott közalkalmazotti bértábla, a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelkedése miatt jövőre közel 40 fizetési kategória csúszik össze, ami azt eredményezi, hogy a bölcsődékben dolgozók több mint felének, a jövedelme egyenlő lesz a minimálbérrel (78 ezer forint) és a szakmunkás bérminimummal (94 ezer forint) - írta a lapunkhoz eljuttatott közleményében a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.
A szakszervezet emlékeztet arra, hogy a 2011. évi adó- és járulékváltozások miatt változatlan bruttó jövedelem esetén az adókedvezmény szempontjából figyelembe vehető gyermekkel még vagy már nem rendelkezők nettó jövedelme csökken, az alacsony keresetű gyermekesek pedig elenyésző mértékben tudják igénybe venni a családi adókedvezményt.
2011-ben tíz év munkaviszony után egy felsőfokú szakképesítéssel (érettségi utáni 2-3 éves képzés) rendelkező bölcsődei kisgyermeknevelő illetménye megegyezik a szakmunkás bérminimum összegével (94 ezer forint). Továbbá nincs különbség a pályakezdő és a 28 éve dolgozó alkalmazott, valamint a szakmunkás végzettségű dolgozó és a felsőfokú szakképesítéssel rendelkező dolgozók bére között
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésen szakszervezeti kezdeményezés ellenére szó sem esett a bértábla 2011. évi módosításáról, illetve az OÉT
bérmegállapodásban is ajánlott 4-6 százalékos béremelésről; kizárólag a közszférában dolgozók 2011. évi adó- és járulékváltozások miatti bércsökkenés kompenzációjáról. Az előterjesztés a dolgozók nettó havi jövedelmi pozícióját a 2010. évi nettó szintre kompenzálná, de a kompenzáció nem tartalmazza a 2010. évben két részletben megkapott bruttó 98 ezer forintos kifizetés kompenzációját, továbbá ebben az évben sem számol az infláció miatti további reálkereset csökkenéssel. Így 2011-ben a bérek a 2002. évi szint alá esnek vissza! - írja a szakszervezet kommünikéjében.
Az érdekvédelmi szervezet tagjai felajánlanak egy cserét, az állást halmozó nagykeresetű döntéshozóknak, hogy megtapasztalhassák, hogyan lehet a túlzsúfolt intézményekben, naponta több mint 400 kg-ot emelve, hajolva, guggolva, fél életet a szőnyegen töltve, jókedvűen, odaadóan, felelősségteljesen kisgyermekeket nevelni. Mindezért cserébe pofátlanul alacsony bérezésben részesülni; ebből számlákat fizetni, megélni; fiatalként az életben "elindulni", gyermeket vállalni, vagy idősebbként támogatni a már kirepült, de életet kezdeni egyedül nem tudó gyermekeiket - zárul a szakszervezet közleménye.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?