Bérkompenzáció: kényszer helyett egyeztetést javasol Parragh
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint hiba lenne, ha a kormány kikényszerítené a magánszférában a 16 százalékos adókulcs miatt kevesebbet keresők kárpótlását.
Parragh László az MR1Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: a bruttó 290 ezer forint alatt kereső, gyermektelenek jártak rosszul az új adórendszerrel. Úgy látja, az adóváltozás nagyobb teljesítményre, így magasabb bér elérésére és egyúttal gyermekvállalásra ösztönöz.
Szerinte természetes, hogy az adóváltozás érdeksérelmeket okoz, és az is világos, hogy a kormány megpróbálja ezeket a sérelmeket kompenzálni, és az is, hogy ebben a munkaadói szervezeteknek is célszerű részt venni. Az a kérdés, hogy meg lehet-e találni azokat a közös pontokat, amelyekben mindenkinek az érdeke érvényesül.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e kényszeríteni a magánszférát a kompenzációra, Parragh László azt válaszolta, a kormány, ha akarja, ki tudja kényszeríteni, de szerinte ez a lépés súlyos hiba lenne.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több szakértői anyagot készített az adóváltozások utáni bérkompenzációra, a szervezet elnöke elmondta, javaslataikat az Országos Érdekegyeztető Tanács jövő heti ülésén is megvitathatják.
hirado.hu/MR1 Kossuth Rádió

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?