A nyugdíjvagyon átvilágításáról dönt ma a Ház
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA képviselők az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők megtakarításainak átvilágításáról döntenek az Országgyűlés ma délután kezdődő, két napos ülésén. A házszabálytól való eltérés megszavazása esetén a médiatörvény és a médiaalkotmány, Európai Bizottság által kezdeményezett módosításairól is megkezdődhet a vita.
A parlament hétfőn szavaz a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításról, amelynek elfogadásával a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feladata lesz az átadás-átvétel ellenőrzése. A hivatal emellett visszamenőlegesen azt is vizsgálhatná, hogy a magánnyugdíjpénztárak miként fektették be korábbi tagságuk vagyonát, illetve milyen kiadásokra fordították a működési költség címén felvett összegeket.
A honatyák ezt megelőzően döntenek az új alkotmány koncepciójáról szóló határozati javaslathoz benyújtott módosításokról. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő, illetve alkotmányügyi bizottságában támogatott javaslatok között szerepel Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetők kezdeményezése, amely a kormány helyett valamennyi képviselőcsoportnak lehetővé teszi egy saját törvényjavaslat benyújtását.
A házszabálytól való eltérés esetén a keddi ülésnap napirendjére kerülhet a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítása. A kormány által benyújtott változtatások a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését érintik. A képviselők egy nap alatt lefolytathatják a javaslat általános és részletes vitáját, míg a zárószavazásra várhatóan a következő héten kerülhet sor.
A napirend a hétfői határozathozatal során kiegészülhet a nemdohányzók védelméről szóló, kormánypárti törvénymódosítási javaslat megtárgyalásával. Az előterjesztés elfogadása esetén tilossá válna a dohányzás a munkahelyek, illetve a nyilvános közintézmények zárt légterű helyiségeiben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?