Jövőre emelik a csehországi ápolónők fizetését
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJövőre emelik az ápolónők fizetését Csehországban. Leos Heger egészségügyi miniszter erről a napokban ír alá emlékeztetőt a csehországi ápolónők érdekvédelmi szervezetével - közölte az egészségügyi tárca hétfőn.
A kórházi orvosokhoz hasonlóan, akiknek jövőre szintén emelkednek a béreik, az ápolónők béremelése is az egészségügyi reformok beindításához van kötve - jelentette ki a miniszter, miután hétfőn Prágában tárgyalt az ápolónők érdekvédelmi szervezetének vezetőivel. Ugyanakkor újraszabályozzák, részben szélesítik az ápolónők jogköreit.
"A miniszteri rendelet, amely rendezné ezt a kérdést, már aláírásra készen áll. Két évig tartó tárgyalások után sikerült mindenben megállapodnunk" - szögezte le a miniszter. Közölte: a megállapodás részleteiről, illetve a rendelettel rövid időn belül levélben ismerteti meg a kórházakat.
"Üdvözöljük, hogy tető alá került a megállapodás a bértarifákról és az új jogkörökről" - nyilatkozta újságíróknak Dana Jurásková, a Cseh Ápolónők Szövetségének elnöke. Hozzátette: a jogkörök bővítése elsősorban a hosszú távú és a kórházakon kívüli, otthonokban folyó ápolást érinti.
A megállapodás részleteit, a béremelések nagyságát várhatóan a jövő héten hozzák nyilvánosságra. Február közepén hasonló emlékeztetőt írt alá a miniszter az orvosok szakszervezetével, akik a "Köszönjük, távozunk!" tiltakozó akció keretében béremelést követeltek.
A dokumentumban az egészségügyi tárca kötelezte magát, hogy a jövőben emelkedni fognak a kórházi orvosok fizetései, és az orvosok részt vehetnek az egészségügyi reformok kidolgozásában.
A miniszter az orvosok összes követelését, illetve az azonnali béremelést nem tudta teljesíteni, de az orvosi szakszervezet végül is belement a Heger által felajánlott kompromisszumba.
Ez abból áll, hogy azonnal kétmilliárd koronával emelik a kórházi orvosok bérköltségalapját. A miniszter saját hatáskörében olyan utasítást adott ki, hogy áprilistól a fiatal orvosok havi alapbérét 5000, míg az idősebbekét mintegy 8000 koronával emeljék (1 korona körülbelül 11 forint).
A miniszter ugyanakkor 12 pontból álló nyilvános ígéretet is tett a reformok beindítására. Egyebek között azt ígéri, hogy a jövő évben az orvosok átlagfizetése havi 60 ezer koronára emelkedne, ami 12-14 ezerrel több a mai orvosi átlagbéreknél.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?