Megnyitott a HR és CRM Expo
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMa reggel 10 órától, az interneten keresztül látogatható a II. Virtuális HR Expo, mely középpontjába a CRM rendszereket állította.
A http://www.hrexpo.hu címen ingyenes előadásokkal és szoftverbemutatókkal várja az érdeklődőket az online kiállítás, melyen a látogatók a humánerőforrás-gazdálkodás legjobb gyakorlatait, valamint az ügyfélkapcsolat-menedzsment rendszerek legújabb fejlesztéseit ismerhetik meg.
A március 8-án és 9-én, reggel 10 és délután 16 óra között látogatható eseményt a rendezők úgy építették fel, hogy az visszaadja a hagyományos expók hangulatát. Az érdeklődők navigálhatnak a standok között, és ha őket érdeklő ajánlatra bukkannak, azonnal interaktív kapcsolatba léphetnek az adott cég képviselőjével, vagy akár zárt tárgyalóban folytathatják le a bizalmas megbeszéléseket.
A neves magyar és nemzetközi szakértők előadásaira emellett ingyenes a belépés. Így a látogatók élőben hallgathatják meg többek között a SugarCRM EMA menedzserének, Katarina Parkanská-nak, valamint az IBM két szakértőjének, Wesley Chung-nak és Erik Hoogerhuis-nak előadásait a CRM rendszerek kihívásairól, és Kulcsár Alexandra, az Optimum4 ügyvezető partnerének tapasztalatait a HR vezetők informatikai projektekbe történő bevonásáról.
A rendezvénynek külön aktualitást ad az Új Széchenyi Terv megjelenése, mivel az ügyfélkapcsolatok kezelését támogató CRM rendszerek bevezetése több pályázatba jól beilleszthető.
A II. Virtuális HR Expo szervezője a HR Portal, főtámogatója a SugarCRM, szakmai támogatója pedig az Informatikai Vállalkozások Szövetsége. A szervezők az esemény látogatói között három darab wellness hétvégét sorsolnak ki.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?