Íme a legjobb amerikai városok - munka szempontjából
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA tekintélyes Forbes magazin, amely - egyebek mellett - listáiról híres, összeállította azoknak a városoknak a sorrendjét, amelyek munkavállalás szempontjából a legvonzóbbak az Egyesült Államokban.
A magazin a Manpowerrel együttműködve, 50 amerikai államban, csaknem 18 ezer munkavállalót kérdezett meg arról, melyik városban vállalnának legszívesebben munkát.
Az élen holtversenyben Washington és a New York állambeli Raleigh áll. Míg előbbi egyértelműen a kormányzati állások miatt jelent vonzó célpontot, addig utóbbiban számos biotechnológiai és egyéb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalat működik a nagy egyetemek vonzáskörzetében.
A második legvonzóbb körzet a New Yorkhoz közel fekvő Poughkeepsie-Newburgh-Middletown városának hármasa. Az itt található felsőoktatási intézmények fejlesztései, valamint a Hudson folyó kikötőinek rehabilitációja miatt számos, az építőiparban tevékenykedő cégnek adnak munkát.
A harmadik hely szintén megosztott: az alabamai Birmingham az északi körgyűrű, a Northern Beltline közmunkái, vagyis szintén az építkezések miatt foglal el előkelő helyet. De a városban működő egyetem kutatóközpontjai is több álláslehetőséget kínálnak. A Michigen állambeli Rapid City és a nem sokkal mellette található Wyoming városa is sok munkaerőt szív fel, hiszen a két város két nagy amerikai egészségügyi vállalatnak, a Spectrum Health-nek és Mercy General Health Partners-nek ad otthont.
A következő az észak-karolinai Greenville, amely a repülőgépgyártással foglalkozó Lockheed Martin és a General Electric székhelyéül szolgál. A magas életszínvonal és az alacsony fenntartási költségek sok külföldi befektetőt vonzottak ide az elmúlt években, amelyek több munkalehetőséget kínálnak az itt élők számára. A lista következő helyezettje Little Rock, a város, amely a nagy gyógyszergyártók, valamint az egyik legnagyobb amerikai ruházati áruházlánc, a Dillard's, a telekommunikációs Windstream Communications és az Acxiom révén vált híressé.
A szintén észak-karolinai Charlotte is vonzó, mint a New York utáni második legnagyobb banki központ, élénk munkaerő felvevő város. A nyolcadik helyen álló Dallas 12 vezető amerikai nagyvállalat, köztük az ExxonMobil és a RadioShack elektronikai cég székhelyeként szintén erősen koncentrált munkaerőpiaci központnak számít. A listán helyet kaptak még a texasi El Paso, a Lexmark és a Hewlett Packard központját jelentő Lexington, valamint Milwaukee és Tulsa városa is.
Az eredmények értékelésekor érdemes fejben tartani, hogy a pénzügyi válság kirobbanását követő hónapokban erőteljes munkanélküliséggel kellett szembenézniük az Amerikai Egyesült Államokban. A kormányzati termelésösztönző programok hatására azonban a múlt évben valamelyest javult a munkaerő-piaci tendencia. Így a tavaly év végén készült felmérés idején mind a vállalatok, mind pedig a munkavállalók pozitívabb várakozással tekintettek a jövőbe a foglalkoztatás terén, mint korábban.
Forrás: Forbes

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?