kapubanner for mobile

Így segítik a munkahelyteremtést Hódmezővásárhelyen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hódmezővásárhely már évek óta segíti a munkahelyteremtést és megtartást - mondta Kószó Péter alpolgármester a Dél-Alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatójával, Nagy Ágnessel közösen tartott sajtótájékoztatóján múlt pénteken a dél-alföldi városban.

Az alpolgármester felidézte: 2007-ben Hódmezővásárhely egy új munkahelyteremtő támogatást hozott létre, és minden egyes vállalkozás számára, amely munkahelyeket teremtett vissza nem térítendő támogatásként 500 ezer forintot adott. Ezek mikro-, kis és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozások és családi gazdaságok lehettek. Az elmúlt évek eredményeként 554 új álláshely jött létre, 135 vállalkozásnál. Ez 2008-ban kiegészült egy munkahely megtartó támogatással, melynek segítségével 493 állást tudtak megtartani. A két program során mintegy 400 millió forintot fordítottak a foglalkoztatásra. A 2009-ben indult közfoglalkoztatási program során a városban havi 3-400 fő számára tudtak munkalehetőséget biztosítani.

Az idén februárban mintegy 4.000 fő volt a térség álláskereső állománya. Ez 184 fővel volt kevesebb az előző havinál, ami 4,4 százalékos csökkenés, és 282 fővel, azaz 6,5 százalékkal kevesebb a 2010-es hasonló időszakhoz képest.

Nagy Ágnes elmondta, a munkahelyteremtés támogatására országosan rendelkezésre álló 5 milliárd forintos összeg két és félszerese a tavaly rendelkezésre álló keretnek, s a támogatás filozófiája is eltér a korábbitól. A cégek a korábbiaktól eltérően nem járuléktámogatást kapnak, a pályázat célja, hogy a beruházások, eszközvásárlások segítésével versenyképessé tegye a legtöbb munkavállalót foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

Hozzátette: a március 31-ig pályázható vissza nem térítendő támogatás alapösszege új foglalkoztatottként 1,2 millió forint. Amennyiben a vállalkozás regisztrált álláskeresőt alkalmaz, a támogatás 500 ezer forinttal emelkedik. Hátrányos helyzetű régiókban működő cég esetében további támogatásra is lehetőség van, s ha roma álláskeresőt vesz fel a vállalkozás az igényelhető összeg maximuma 2,2 millió forint lehet. Az igazgató közölte, lényegesen csökkentek a pályázati eljárással kapcsolatos adminisztrációs terhek és egyszerűbb lett a fedezet biztosítása is.

A pályázati forrást a cégek építési beruházásra, új gépek berendezések, immateriális javak - például szabadalom - vásárlására is fordíthatják, s az a beruházás teljes költségének 70 százalékát is elérheti a támogatás, tudatta a szakember. Hozzátette: a pályázatokat legkésőbb május 23-ig elbírálják.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek