kapubanner for mobile

Új sztrájk időpontot hirdettek meg a volánosok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elutasította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság három dél-dunántúli közlekedési szakszervezetnek a március 31-ére hirdetett sztrájk kapcsán benyújtott, az elégséges szolgáltatások megállapítására irányuló kérelmét - közölte a Fővárosi Bíróság (FB) sajtóosztálya. A szakszervezetek új sztrájk időpontot hirdettek meg.

A bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el a kérelmet - írta közleményében a sajtóosztály. A Kapos Volán Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet, az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója Baranya Megyei Független Szakszervezete és a DÁM Független Autóbuszvezetők Szakszervezete annak megállapítását kérte, hogy a sztrájk ideje alatt az elégséges szolgáltatás mértéke nem haladhatja meg a szolgáltatás 30 százalékát, illetve az átlagban foglalkoztatott munkavállalók nem több, mint 20 százalékát érintheti.

A bíróság egyebek között azért utasította el a beadványt, mert nem tartalmazott bírósági döntésre irányuló határozott kérelmet. A döntésnek ugyanis olyannak kell lennie, hogy abból, illetve az annak alapján adható tájékoztatásból egyértelműen ki kell tűnnie a közönség számára, hogy mikor és milyen mértékű szolgáltatásra számíthat - írta az FB sajtóosztálya.

"Ha a bíróság azt állapítaná meg, hogy "az elégséges szolgáltatás mértéke a 30 százalékot nem haladja meg", sem a sztrájkban részt venni szándékozó dolgozók, sem a munkáltató, sem az utazóközönség nem tudhatná meg, hogy 2011. március 31-én ténylegesen mely járatok indulnak el, és ezek kiszolgálását milyen személyzet biztosítja" - olvasható a közleményben.

A dél-dunántúli közlekedési szakszervezetek kérelmét másodszor utasította el a bíróság; első ízben a március 10-re hirdetett munkabeszüntetés kapcsán kérték az elégséges szolgáltatások körének megállapítását.

Dobi István, a három érdekvédelmi szervezetet tömörítő Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: fellebbeznek a bírói döntés ellen. Hozzátette: úgy néz ki, hogy a március 31-i sztrájk meghiúsul, és új időpontot tűznek ki. Az MTI-hez hétfőn este eljuttatott közleményében pedig már jelezte: az AKSZSZ az elégséges szolgáltatás megállapítását kimondó jogerős bírósági döntéstől számítva a harmadik napon - üzemkezdettől üzemzárásig - egy napos sztrájkot tart a Gemenc, a Kapos és a Pannon Volán Zrt. munkáltatók működési területén.

Leszögezte, hogy a sztrájk célja: az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlása felső értékének megfelelő 6 százalékos, 11.700 forintos havi bérkövetelés kikényszerítése.

Megjegyezte azt is, bíznak benne, hogy a törvény előírásainak megfelelve sikerül a munkavállalókat képviselve a közeljövőben jogszerű sztrájkot tartani. A munkabeszüntetést azt követően hirdették meg a szakszervezetek, hogy a Pannon, a Kapos, és a Gemenc Volán Zrt.-vel folytatott bértárgyalások nem vezettek eredményre.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek