Andor: Kell a szociális párbeszéd!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzükségesek a jelentős munkaerőpiaci reformok, de ezek csak a szociális partnerek bevonásával valósíthatóak meg, ez a Brüsszelben tartott, háromoldalú szociális csúcs tanulsága.
Háromoldalú szociális csúcsot tartottak szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság és a Tanács, illetve a munkavállalói és munkaadói szervezetek vezetőinek, képviselőinek jelenlétében. A csúcson részt vett José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke, Herman van Rompuy, a tanács elnöke, valamint a hazánk után következő lengyel és dán elnökségek képviselői is. Az Európai Tanács ülését megelőző csúcson, az uniós szociális párbeszéd legfontosabb fórumán fontos szerepet kapott két magyar, a soros elnökséget vezető Orbán Viktor miniszterelnök és Andor László, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos is, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
Barroso elnök hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a szociális partnerek autonómiáját. Az Európa 2020 stratégia megvalósításának fontos eszköze a szociális párbeszéd, ennek segítségével lehet harcolni a szegénység ellen, javítani és bővíteni a képzést, és növelni Európa-szerte a foglalkoztatást.
Andor László kiemelte, hogy bár Európa felemelkedik a válságból, mégis törékeny és bizonytalan helyzetben van. Miközben mindent megteszünk a pénzügyi konszolidációért, a beruházás és a munkahelyteremtés feltételeit is javítani kell. Mint mondta, ez utóbbi a Bizottságon belül elsősorban az ő feladata. A magyar biztos szerint az elmúlt időszak fontos tanulsága, hogy a magas szintű szociális párbeszéd komoly szerepet játszott a recesszió hatásainak enyhítésében. Most olyan ügyekben kell együttműködni a szociális partnerekkel, mint a bérek és a nyugdíjak kérdése.
A munkaadói és munkavállalói szervezetek, így a szakszervezetek képviselő is egyetértettek abban, hogy szükség van jelentős munkaerőpiaci reformokra, de ezek csak a szociális partnerek bevonásával valósíthatóak meg,

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?