kapubanner for mobile

Egészségügyi állásbörze: nagy a munkaerőhiány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vízvári László Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) főigazgatója szerint az egészségügyi dolgozók hivatástudata jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügy működik. A munkaerőhiánytól és a munkakörülményektől függetlenül szerencsére ilyen hivatástudatú emberek mindig lesznek - jelentette ki.

images

Az ETI főigazgatója ezt a Budapesten, általuk szervezett Országos Egészségügyi Állásbörzén mondta szombaton az MTI-nek. A rendezvényük célja is az, hogy ezeknek a hivatástudattal bíró embereknek a körét kiterjesszék azáltal, hogy megismertetik az egészségügyi szakmákat.

Elmondta továbbá, hogy céljuk a magyar állások betöltése. A rendezvényen éppen ezért csak magyarországi egészségügyi szervezetek és cégek képviseltetik magukat. Magyarországon egyre több egészségügyi dolgozóra van szükség, ehhez viszont "fel kell venni a kesztyűt" a külföldre csábítókkal szemben.

Meggazdagodást nem, biztos jövedelmet és biztos hivatást kínálnak - mondta Vízvári László, hozzáfűzve: bízik benne, hogy pár éven belül többet tudnak majd kínálni, mint amit a közalkalmazotti lét ad, de ehhez előbb a gazdaságnak kell változnia.

Az ETI főigazgatója sikeresnek nevezte a börzét, mivel számos érdeklődő volt, akik közül többen már önéletrajzokkal érkeztek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy több ilyen rendezvényre lenne még szükség, hogy tudják Magyarországon is számos elhelyezkedési lehetőség van.

Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, a teljes egészségügyet, köztük a mentőszolgálatot is érinti a fluktuáció, számos munkahely nincs betöltve, de ebbe nem szabad belenyugodni. Az állásbörze remek alkalmat nyújt arra, hogy a szervezetek nyissanak az emberek felé, és ezáltal megmutassák, hogy a médiában hallható negatívumok mellett a munka szépségén felül még számos pozitív eleme van ezeknek a szakmáknak.

Mártai István arról is beszélt, hogy a szombati állásbörzén tartják az Országos Elsősegélynyújtó Versenyt is. Ennek kapcsán kiemelte, hogy az ő munkájukat nagyban befolyásolja, hogy amíg kiérnek egy sérülthez, mi történik vele, hogyan segítenek állapotán.

Ezért a mentőszolgálatnak kötelessége minden lehetséges fórumon minél szélesebb körben megismertetni az elsősegélynyújtás módját és hangsúlyozni annak fontosságát - tette hozzá.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek