"Hotelkártyává szűkült a SZÉP-kártya"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJúlius elsejére ígérik az üdülési csekket felváltani hivatott Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) megjelenését, miközben arról valójában még jogszabály sincs - cikkezi a Népszabadság.
A kormány több mint egy hete döntött a plasztikkártya kibocsátásáról, de a hivatalos közlönyben azóta sem jelent meg a határozat. Ez persze csak az ügy formai oldala, aminél a cafeteriajuttatásként adható üdülési támogatás esetében súlyosabb aggályok foglalkoztatják a turisztikai szakmát.
"Ki kell mondani végre, hogy hotelkártyává szűkült a SZÉP-kártya" - fogalmazott egy turisztikai szakértő, utalva arra, hogy az új lehetőség, melynek számtalan előnyét harangozták be, jóval kevesebbet ér majd a piacon, mint a csekk. A március 30-i kormányülés határozata szerint ugyanis az új kártyával csak szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe a különböző szolgáltatások, többek közt az étterem, a fürdők, a múzeumok, a színházak. Az ily módon erősen korlátozottá vált felhasználhatóság miatt félő, hogy a SZÉP-kártya korántsem lesz olyan népszerű, mint elődje.
Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?