kapubanner for mobile

Késve fizette a béreket az Orangeways Zrt.

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Dám Szakszervezet szerint késve fizette a márciusi béreket Tolna megyei munkavállalóinak a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozója, az Orangeways Zrt.

Dávid György, a szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: másodszor fordult elő, hogy több napos csúszással kapták meg a dolgozók a fizetést, ezúttal négy nappal később, április 8. helyett 12-én utalták a béreket, és volt, aki csak 14-én jutott hozzá márciusi béréhez. A munkavállalók egy része ráadásul nem kapta meg a bérjegyzéket, így nem tudják, hogy pontosan milyen jövedelmet fizetett ki a munkáltató - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a következő munkáltatói jogsértés után "azonnal beszüntetik a munkát". Dávid György az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: erre akkor kerülhet sor, ha az áprilisi béreket sem fizeti ki időben a cég.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője azt is elmondta: a Gemenc Volán Zrt. vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy garanciákat kér a volántársaság alvállalkozójaként működő Orangeways Zrt.-től a kollektív szerződés betartására.

A Dám Autóbusz-közlekedési Szakszervezetet is tömörítő Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége az idei bérmegállapodás elmaradása miatt már két alkalommal tervezett sztrájkot, azonban a bíróság mindkét esetben elutasította az elégséges szolgáltatás megállapítására vonatkozó szakszervezeti kérelmet, így a munkabeszüntetés elmaradt.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek