kapubanner for mobile

Új távlatokat ad a közösségi média a HR-nek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ebben a digitális világban már nem elegendő csupán kapcsolatokat létesíteni a közösségi médiákban, akár személyesen vagy cégként, használni is kell a kapcsolatokat - hangzott el az AIMS International fejvadász szervezet európai partnereinek budapesti közgyűlésén tartott egyik rendezvényén.

A Simonyi & Tóth Személyzeti Tanácsadó Iroda, az AIMS International fejvadász szervezet magyarországi partnere a közelmúltban Budapestre hívta a szervezet európai partnereit.

A budapesti közgyűlés rendkívüli jelentőségű volt a partnerek és a magyarországi megbízók számára is, mivel ennek keretében került megrendezésre A közösségi média networking HR 2.0 című rendezvény. Több iparágból gyűltek össze a HR vezetők azért, hogy megvitassák a közösségi média adta új lehetőségeket vállalataik számára. A jelenlegi, volt és jövőbeni alkalmazottakkal való kommunikációra szolgáló összes közösségi média eszköz jelentőségét emelte ki Euan Semple angol kommunikációs tanácsadó, a Social Media Networking guruja.

A pódiumbeszélgetésen kiemelkedő gazdasági szerepet betöltő vállalatok ismert HR vezetői mutatták be, hogy ők hogyan alkalmazzák a közösségi médiákat. A beszélgetésben a Magyar Telekom HR igazgatóján, Somorjai Éván kívül, Rolek Ferenc, a GE Money Bank vezérigazgató helyettese és Szőcs László, a MOL Csoport humánerőforrás-ügyvezető igazgatója vett részt.

Az előadás tartalmával könnyen egyet lehetett érteni. Ebben a digitális világban már nem elegendő csupán kapcsolatokat létesíteni a közösségi médiákban, akár személyesen vagy cégként. Használni is kell a kapcsolatokat. "Intelligens kommunikációt" kell használni, néha egy kis pletykával kiegészítve - mondta Euan Semple.

A közösségi média számtalan új alkalmazási lehetőséget nyújt a HR minden területén, így a kiválasztástól egészen a cég imidzsének javításáig. A résztvevők hangsúlyozták, hogy mind a belső, mind a külső kommunikációban növekvő a jelentősége a közösségi oldalak adta lehetőségeknek. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezen eszközök használata minden előnyük mellett nagy körültekintést igényel.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek