Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Világgazdaság-AonHewitt Legjobb Munkahely Felmérés továbbra is várja a jelentkezőket. Már több, mint 80 cég jelentkezett, hogy megmérettesse magát, és elfoglalja 2010-es győztesek helyét. A felmérés szervezői az eredmények tükrében teljeskörű üzleti tanácsadást nyújtanak a résztvevőknek.
A legjobb női munkahely, családbarát munkahely, legvonzóbb munkáltató - napjainkban egyre több címre pályázhatnak a munkaadók. Legjobb Munkahelynek lenni viszont immár tíz éve azt jelenti, hogy a dolgozók valóban kötődnek a szervezethez, és motiváltak arra, hogy extra erőfeszítést tegyenek az üzleti célok megvalósítása érdekében - tisztában vannak a szervezet céljaival, és a teljesítményhez való személyes hozzájárulásuk fontosságával. A rangsor a lehető leghitelesebb, mivel a munkáltatókat saját dolgozóik értékelik. A Legjobb Munkahelyek esetében a dolgozóknak ajánlott feltételek mindig méltányosak, a vezetők pedig személyes példát mutatnak és csapatként is hatékonyan működnek.
Jelenleg több, mint 80 cég jelezte részvételi szándékát, és szeretne Legjobb Munkahely lenni. A jelentkezők között legtöbben a termelő szektorból érkeznek, ezt követi az informatika és telekom, az FMCG és a gyógyszeripar, de idén szolgáltatóközpontok is szép számmal vesznek részt a felmérésben, és természetesen számos korábbi győztes idén újra megmérettei magát. S hogy mit nyernek ők a részvétellel?
Hiteles tükröt, pontos képet az adott vállalat állapotáról, iparági, országos és nemzetközi szintű összehasonlításokat, vonzó munkáltatói arculatot és nem utolsó sorban komplex támogatást a hosszú távon sikeres és fenntartható üzleti eredményesség felé. Legjobb Munkahelynek lenni tehát elismerés és presztízs és napjainkban alapvető megmérettetés egy vállalat számára a címet több kategóriában és iparáganként is kiosztják a szervezők. Az Aon Hewitt a Felmérés kapcsán a legnagyobb benchmark adatbázissal rendelkezik: Magyarországon több, mint 1 200 szervezetnél végeztek felmérést. Mindezen adat cselekvéssé fordítható: a dolgozók véleménye alapján átfogó elemzések készülnek a továbblépés irányainak, meghatározásának segítésére.
A Legjobb Munkahely Felmérés részeként idén a Tudatos Munkahelyek Klubja is kínál érdekességeket. A Klub indítását az a cél vezérelte, hogy lehetőséget biztosítson a Legjobb Munkahely Felmérésben résztvevő vállalatok HR szakemberei számára a tudás, tapasztalatok és legjobb gyakorlatok megosztására.
A Tudatos Munkahelyek Klubjában való tagság előnyei között szerepel a legjobb HR megoldások kialakítását és megosztását célzó közösségben való tagság és networking. A Klub emelett lehetőséget nyújt a legfrissebb magyar és globális Aon Hewitt felmérések eredményeinek megismerésére. A Klub találkozókon pedig vita panelek, workshopok, esettanulmány megbeszélések várják a tagokat.
"Legjobb Munkahely Felmérés hazánkban az legnagyobb múltra visszatekintő, legnagyobb adatbázissal rendelkező elkötelezettség-mérés. A felmérés célja, hogy támogassa a vállalatokat fenntartható üzleti sikereik megteremtésében." - mondja Steigerwald Zsuzsa, a Felmérés projektvezetője. "A tudásalapú gazdaságban pedig az alkalmazottak képességei, tapasztalatai, szakértelme jelentik a legfontosabb versenyelőnyt."
Legjobb Munkahelynek lenni tehát továbbra is kivételes, jövedelmező befektetés. A szervezők a jelentkezéseket május 27-ig tudják fogadni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?