kapubanner for mobile

Andor: Csökkenteni kell a fiatalok munkanélküliségét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A hosszú távú munkanélküliség ellen csak a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolásával lehet védekezni - mondta Andor László, az Európai Unió foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztos a G20-as konferencián.

images

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök nyitotta meg hétfőn Párizsban a G20 csoport gazdasági és szociális tárgyú konferenciáját. A világ tizenkilenc legnagyobb nemzetgazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet ezúttal arról tárgyal, hogyan lehet megerősíteni a gazdaság- és szociálpolitikát az egész világon végigsöprő nagy pénzügy válság után.

A G20 konferenciáján magas szintű eszmecserére került sor a foglalkoztatáspolitika, a munkahelyteremtés kérdéseiről, melyen Christine Lagarde francia gazdasági és pénzügyminiszter elnökölt. Ezen részt vett és felszólalt Andor László, az Európai Unió foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa.

A magyar biztos megállapította, hogy az Európai Unió szociális rendszere enyhíteni tudta a válság szociális és gazdasági következményeit. Most arra van szükség, hogy a makroökonómiai, foglalkoztatási és szociális politikák összekapcsolódjanak, s a gazdaság felépülése minél több munkahelyet is teremtsen - mégpedig igényes, jó minőségű munkahelyeket. A hosszú távú munkanélküliség ellen csak a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolásával lehet védekezni.

Andor László beszélt a világ legnagyobb gazdaságait összefogó G20 feladatairól is. A G20 foglalkoztatási minisztereinek most a munkahelyteremtésre, a szociális biztonságra és kiemelten az ifjúsági munkanélküliség csökkentésére kell koncentrálni.

A G20 jelenlegi francia elnöksége idén szeptemberben rendezi meg a foglalkoztatási miniszterek konferenciáját, amelyen a magyar biztosra is komoly feladatok várnak. Andor fontosnak tartja, hogy az őszi konferencián a kormányok és az EU vezető szakpolitikusai mellett nemzetközi szervezetek és a szakszervezetek is meghívást kapnak.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek