kapubanner for mobile

Lengyelországban csökkent a munkanélküliség májusban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lengyelországban 12,2 százalékra csökkent a májusi munkanélküliség az áprilisi 12,6 százalékról. A várt csökkenést szezonális munkaerő-kereslettel indokolta a minisztérium, illetve azzal, hogy Németország megnyitotta munkaerőpiacát a lengyel munkavállalók előtt május 1-jével.

Márciusban 13,1 százalék, februárban 13,2 százalék, januárban 13,0 százalék, decemberben 12,3 százalék volt a munkanélküliség Lengyelországban. A minisztérium a munkanélküliség csökkenésére számít a következő hónapokban. Azzal számol, hogy a ráta októberben éri el az idei mélypontot, 11 százalékot, az év végén pedig 11,5 százalék lesz. Az idei lengyel költségvetésben kisebb, 10,9 százalékos év végi munkanélküliség szerepel.

A lengyel statisztikai hivatal június utolsó hetében ismerteti a májusi munkanélküliségre vonatkozó hivatalos adatot. A szakértők azt mondták, hogy a statisztikai hivatal adata általában legfeljebb 0,1 százalékponttal tér el a minisztérium által előzetesként közölt számtól. Lengyelországban a munkanélküliség 2003-ban tetőzött 20,7 százalékon.

Lengyelország az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott államok közül a legnagyobb, és az egyetlen az egész unióban, amely elkerülte a recessziót. A bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékkal nőtt 2009-ben, tavaly pedig 3,8 százalékkal. Az idén a 4 százalékot is meghaladhatja a növekedés mértéke a lengyel központi bank számításai szerint.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek