kapubanner for mobile

EU-s támogatással épül lámpagyár Berettyóújfaluban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Energiatakarékos közvilágítási LED-lámpatesteket gyártó üzemet épít uniós támogatással Berettyóújfaluban a helyi Mezeivill Kft.; az 50 százalékos támogatottságú, csaknem 600 millió forintos beruházás alapkövét Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára helyezte el szombaton.

Az államtitkár kiemelte, hogy magyar fejlesztésű terméket és magyar befektetést támogattak, hátrányos helyzetű térségben, ezeket a magyar kormány kiemelt feladatának tekinti. A munkaügyi alapban rendelkezésre álló 5 milliárd forintra a megváltozott feltételek mellett - többnyire kis- és középvállalkozások - 10 milliárdos igényt jelentettek be - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy a kkv-k foglalkoztatásbővítését személyenként 2,2 millió forinttal támogatják, s ezért két évig kell foglalkoztatni az illetőt. Különösen fontos a foglalkoztatásbővítés a leghátrányosabb régiókban - mondta Czomba Sándor, hiszen Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a regisztrált álláskeresők 40 százaléka.

Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Tóth Attila, a hajdú-bihari közgyűlés alelnöke is a munkahelyteremtés fontosságát emelte ki, hogy a régió végre kiemelkedjen a 33 leghátrányosabb kistérség közül. Az ehhez hasonló beruházásokkal is szeretnék elérni, hogy ne az önkormányzat legyen a legnagyobb foglalkoztató a városban - jegyezte meg Vitányi István.

Mezei József, az évi 2 milliárd forintos árbevételű Mezeivill Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a mostani beruházással több mint megduplázza jelenlegi 50 fős foglalkoztatási létszámát a cégük. Az új lámpagyárban, amely jövőre készül el, egy műszakban 60-an dolgoznak majd, s az igényekhez igazodóan vezetik be a többműszakos termelést. Az általuk - Magyarországon elsőként - kifejlesztett STRIKE LED köztér-világítási lámpatest 50-60 százalékos energiamegtakarítást jelent a jelenlegi világítótestek energia felhasználáshoz képest - tette hozzá. Mezei József elmondása szerint Magyarországon 1,5 millió korszerűtlen köztéri lámpatest vár lecserélésre, a Mezeivill új üzeme egy műszakban 120-150 ezer darab LED-lámpát fog majd gyártani.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek