kapubanner for mobile

Magyarországon is fennáll az "agyelszívás" kockázata

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Minden harmadik magyar munkavállaló hajlandó más országba költözni egy jobb állásért - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet a nemzetközi alkalmazotti elkötelezettség felmérés eredményét szerdán.

A GfK Custom Research felmérésből kiderül, hogy Magyarországon leginkább a fiatalok és a magasan képzettek hajlandóak más országban dolgozni, többnyire az építő- és a feldolgozóiparban érdeklődnek a határon túli munkavállalás iránt. A nemzetközi tanulmány által felmért huszonkilenc országból tizenhétben tették fel azt a kérdést, hogy egy jobb állás reményében hajlandóak lennének-e más országban munkát vállalni.

A megkérdezett munkaerő több mint egynegyede hajlandó más országba költözni, hogy ott jobb állást találjon. Főleg a fiatal, képzett alkalmazottak azok, akik leginkább hajlandóak váltani. A 18-29 év közöttiek 41 százaléka, míg a felsőfokú végzettségűek közül minden harmadik, a PhD-vel rendelkezőknek pedig 37 százaléka hajlandó más országba költözni egy jobb munka reményében. Ez az adat a középfokú végzettségűek körében csak 22 százalék.

Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója a közleményben hangsúlyozza: Az eredmények azt mutatják, hogy a következő években fennáll az "agyelszívás" kockázata, ami jelentős problémát okoz a visszaesésből talpra álló vállalatok és országok számára. A fizikai dolgozók és a szellemi foglalkoztatottak körében is látható, hogy egynegyedük hajlandó külföldön munkát keresni, és a számadatok a magasabban képzett alkalmazottak esetében emelkednek.

A nemzetközi alkalmazotti elkötelezettségi felmérést a GfK Custom Research nemzetközi kutatócég végezte. Ebben 29 országból 30.556 dolgozó felnőtt véleménye szerepel.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek