Fókuszban a foglalkoztatás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkahelyteremtés kérdése, a generációk közötti szolidaritás, valamint a demográfiai kihívásokra adandó válaszok szerepelnek a középpontban a foglalkoztatásért és szociálpolitikáért felelős miniszterek informális ülésén a lengyelországi Sopotban, július 7-8-án, melyen részt vesz Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.
és szolidaritás - A foglalkoztatásért és szociálpolitikáért felelős miniszterek találkoztak Lengyelországban
Az észak-lengyelországi üdülővárosban rendezett kétnapos informális miniszteri találkozón Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, illetve Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára képviseli Magyarországot.
Az ülés fő témája a proaktív foglalkoztatási politika hatékonyságának fokozása, illetve a generációk közötti szolidaritás kérdésköre. A miniszteri találkozó második napján úgynevezett workshopokra is sor kerül, ahol a miniszterek az európai demográfiai kihívásokra adandó válaszokat, a népesedési helyzet és a generációkon átívelő szolidaritás közötti összefüggéseket, illetve a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg.
Lengyelország 2011. július elsején vette át a soros elnöki tisztet Magyarországtól. A lengyel elnökséggel egyben új elnökségi trió is megkezdte a munkáját, a spanyol-belga-magyar elnökségi triót a lengyel-dán-ciprusi hármas váltotta az európai közösség élén - közli a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményét az Országos Sajtószolgálat.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?