Az MTVA enyhítené az elbocsátott dolgozók nehézségeit
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) konkrét javaslatokat tett a közmédiából elbocsátottak szociális nehézségeinek enyhítésére az érdekvédelmi szervezetekkel folytatott tárgyaláson vasárnap - tudatta az MTVA közleményben az MTI-vel.
Az MTVA közleménye szerint "a megbeszélés során a munkáltató újabb érdemi javaslatokat tett az elbocsátásban érintett munkavállalók esetleges szociális nehézségeinek enyhítése érdekében". A munkáltatói oldal várja konkrét ajánlataira a szakszervezetek válaszát hétfő délután. Az MTVA továbbra is fontosnak tartja a tárgyalást és bízik a megállapodás sikerében, egyúttal reméli, hogy a szakszervezeti oldal is - a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva - a mindkét fél által vállalható megegyezésre törekszik.
Az MTVA vezetése vasárnap a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Rádiós Dolgozók Tanácsa kezdeményezésére újabb tárgyalást folytatott az érdekképviseletek vezetőivel, amelyre a közmédiában működő szakszervezetek egy részét tömörítő Közszat is meghívást kapott.
A Közszat elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy a szakszervezetek a vasárnapi tárgyalásra a munkaadónak olyan javaslatot nyújtottak át, amely alapján az idősebb és szociálisan hátrányos helyzetben lévők, egy részét, például a többgyermekes szülőket nem érintené a leépítés. Ezt a munkáltató nem vállalta és ellenjavaslatot tett, amelyet a szakszervezetek még tanulmányoznak.
"Remélem, hogy a megegyezés érdekében a szakszervezeti javaslatok egyes érdemi részeit hajlandó lesz a munkáltató méltányolni" - tette hozzá Nagy Navarro Balázs. Az MTVA május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítést. Az 550 fő munkaviszonyának megszüntetését Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója július 5-én jelentette be a munkaügyi központoknak.
Az MTVA Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel akkor azt közölte: a közmédiarendszer átalakítása, megújítása követeli meg a munkavállalók számának csökkentését, a működés hatékonyabbá tételét. "Abban az esetben, ha nem születik elhatározás - sok más döntés mellett, amely a műsorstruktúrát, a gazdálkodást, a vagyonkezelést vagy éppen a közszolgálati csatornák együttműködését érintette - a közszolgálati médiumok ugyanolyan sanyarú és kiszolgáltatott helyzetben maradnának, mint amilyenben hosszú évekig voltak" - fogalmazott az igazgatóság, hozzátéve: ez a döntés - bármilyen nehéz is - hozzájárul ahhoz, hogy kedveltebb, hasznosabb és gazdaságosabban működő közmédiumok jöjjenek létre.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?