kapubanner for mobile

Átszervezésre készül a Nokia

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Átszervezi romániai jelenlétét a Nokia, miután hivatalosan is bejelentette, bezárni kényszerül kolozsvári kutatóközpontját, ahol jelenleg százhúszan dolgoznak, főleg külföldiek -– hivatkozik az Új Magyar Szóban megjelentekre az MTI.

A telefongyártó Romániába településekor tíz év alatt több mint 100 millió eurós beruházást és több mint 4000 munkahelyet ígért --– mondta Mátis Jenő befektetési szakember, aki részt vett a finn céggel folytatott tárgyalásokon. A nemeszsuki üzemben, ahol telefonokat és egyéb tartozékokat szerelnek össze, nagyjából ennyien is dolgoznak.

Stephen Elop, a Nokia vezére néhány hete jelentette be, hogy első körben a kutatás-fejlesztési részlegnél mintegy 6000 fős karcsúsítást terveznek, ez a teljes k+f állomány 38 százaléka. A múlt ősszel kinevezett vezérigazgató ezt megelőzően februárban hozta nyilvánosságra az átalakulással kapcsolatos első nagy bejelentését, amely szerint a finn mobilgyártó az okostelefon-piacon a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszerével halad tovább. A Nokia tavaly 4,3 milliárd dollárnyi öszszeget költött kutatásra. Ez a keret több mint a duplája az Apple 1,78 milliárd dolláros k+f büdzséjének.

MTI/Világgazdaság




  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek