Coaching és mediáció kéz a kézben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA coachok általában nem tanulnak mediációt, pedig ez a coaching előszobája: a krízis kanalizálása nélkül ugyanis nem kezdődhet érdemi coach munka. A hazai mediátorképzés helyzete azonban továbbra is rendezetlen, olyan képzőhelyek is oktathatnak például, amelyeknek nincs is gyakorlata a mediációban. Az International Association of Coaching and Mediation nevű szervezet ezért valódi érdekképviseleti rendszer létrehozásán dolgozik.
A szervezetek (családok és vállalatok) számára sokkal inkább szakirányban képzett és gyakorlott mediátorokra volna szükség, semmint trénerre és coachra, pszichológusra és ügyvédre. Coachként és tényleges gyakorlattal rendelkező mediátor-kiképző trénerként mediációt a coaching (személyes és szervezeti fejlesztő tanácsadás) részének tekintem.
A mediáció a coaching előszobája. Nagyon csodálkozom azon, hogy coachok nem tanulják a mediációt, pedig a krízis kanalizálása nélkül nem kezdődhet coaching-folyamat, azaz érdemi coach munka. Miután a vállalati vezetők sem tanultak gyakorlott és jól képzett oktatóktól mediációt, így információ hiányában nyilvánvalóan nem mérik fel reálisan ennek szükségességét. Sokan magánszemélyként már találkoztak ezzel a professzionális segítő tevékenységgel, de nincs lehetőségük igénybe venni a szervezeteiknél.
Azt tapasztalom, hogy az olyan coachok, akik képzettek a mediációban is, nagy sikerrel viszik be és alkalmazzák a mediációt a szervezetüknél, erre már több példát láttam. Sajnos itt máris felvetődik a képzettség és a gyakorlat kérdése.
A mediátorképzés színvonala Magyarországon
Örvendetes, hogy 2010-től végre tanulni kell a mediációt, ha csak 60 órában is. Ösztönös mediációra szinte minden józan ítélőképességgel bíró ember képes. Az elakadásokat azonban a szerveződésekben (családtól a szervezetekig) rendre egyfajta belső irracionalitás okozza. Ha az emberek (a cégeket is személyek alkotják, képviselik, stb.) valóban célkövető, racionális ágensek lennének, nem lenne szükség a szervezeti és magán úton igénybe vehető pszichológusokra, coachokra, túlterhelt és az államháztartásnak iszonyú anyagi terhet jelentő bíróságokra... és mediátorokra.
A mediációt sok mediátor és képző valamiféle józan ész logikájának képzeli, amihez enyhe rosszindulattal elég négyes szintű matematikai érettségi és máris képesek vagyunk rá. Jelenleg 2-3000 akkreditált igazságügyi mediátor található a KIM listáján. Egy jelentős részük nem képzett és nem gyakorlott. Néhány szakma képviselője úgy tekint magára, mint aki eleve rendelkezik mediációs készségekkel, képességekkel, tudással (egyes ügyvédek, pszichológusok), pedig a mediáció egy önálló szakma, amit tanulni és gyakorolni kell(ene).
A mediátorképzés továbbra is rendezetlen. Olyan képzőhelyek is taníthatják a mediációt, amelyek
- nem rendelkeznek a KIM felhatalmazásával. Teljesen téves információk tömegét nyomják a megtévesztett hallgatókra.
- nincs standard, a jogszabály által előírt képzési programjuk (mediáció címén a rendszerállításon át minden fűt-fát tanítanak)
- egyáltalán, vagy szinte semmi gyakorlatuk sincs a mediációban (elképzelhető, hogy sosem volt mediációs ügyük, ügyfelük!),
sőt a senior oktatók (akik a KIM felhatalmazásával igazságügyi mediátorokat képeznek) számára sem előírás, hogy bizonyos óraszámban konkrét mediációs gyakorlatuk legyen (lássanak élő ügyfeleket)!
A mediátorok személyes alkalmasságát (néhány formalitáson kívül) egyáltalán nem vizsgálja sem a képző, sem a regisztráló szervezet. Nagyon jellemző, hogy 60 órás képzés árán bármilyen 5 évnél régebbi alapdiplomával (gyakorlat és szakirányú képzés nélkül) bárki válási, iskolai, gazdasági és akármilyen megnevezésű mediátor lehet saját tetszése szerint.
Az International Association of Coaching and Mediaton szervezete, célja a mediáció vonatkozásában
Az International Association of Coaching and Mediation olyan coachokat hív, akik a mediációt is professzionálisan kívánják művelni. A mediátori tevékenységnek nincs tevékenységi besorolási száma éppen úgy, ahogy a coachingnak sem. Ez a tény előre vetíti a szakma megbecsültségét, elismertségét.
A szervezet arra vállalkozik, hogy valódi érdekképviseleti rendszert hozzon létre. Olyan szervezetet, ahol
- elsősorban nemzetközi összefogást építenek: tényleges tapasztalatcserét és tudásáramlást biztosítanak
- minőségi képzést fejlesztenek ki és ajánlanak szakirányú tudással, gyakorlattal is rendelkező tanácsadókkal, oktatókkal
- nemcsak ellenőrzést, hanem érdekképviseletet is nyújtanak a tagjok számára.
Az International Association of Coaching and Mediaton az építkezés szakaszában tart, de ősztől már politikusi csoportoknak tartanak mediációs kurzust annak érdekében, hogy a törványalkotók számára is világos legyen a coaching és a mediáció szerepe és jelentősége.
Fazekas Márta
IACM Mediációs Szekció vezető

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?