Leépít a Huawei, takarékoskodik az Elcoteq
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kínai Huawei pécsi üzeme három helyett hamarosan egy műszakban termel; a céggel üzleti kapcsolatban álló Elcoteqnél szeptembertől csökkentik a béren kívüli juttatásokat - értesült az MTI.
Az MTI értesülései szerint a távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Pécsen jelenleg kilencven embert foglalkoztat, számuk rövidesen mintegy harmincra csökkenhet. A vállalat a hírt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol mára európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet.
A cég júniusi sajtótájékoztatóján még azt mondták, hogy a Huawei Pécsről kívánja megoldani nyugat-afrikai partnerei ellátását. Az MTI úgy értesült, hogy a Huawei-nek gyártócsarnokot és raktárat is biztosító Elcoteq pécsi üzemének dolgozói szeptembertől nem kapnak étkezési jegyet. A hét, illetve nyolcezer forintos csekkeket eddig mintegy hétszáz dolgozó kapta kézhez minden hónapban. Az MTI úgy tudja, szeptembertől az eddig távolsági buszokra járó bérlettámogatást sem fizeti ki a finn érdekeltségű vállalat.
Az Elcoteq június végén jelentette be, hogy nem tudja határidőre fizetni hitelállományát, nehéz helyzetét a világgazdasági válsággal, illetve azzal magyarázta, hogy legnagyobb partnere, a Nokia szerződést bontott vele. A cég arra kérte a hitelező bankokat, hogy meghosszabbított fizetési határidő mellett rendezhesse tartozását. Ezzel egy időben bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdett a Platinum Equity magánbefektető céggel. A vállalattal jelentős részvénycsomag tulajdonlásról és a cég adósságkezeléséről egyeztettek, a szerződés azonban nem jött létre. Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon. A vállalat pécsi üzemeiben a gazdasági válság előtt mintegy hétezren dolgoztak, jelenleg mintegy 2800-an.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?