500 embert elbocsát a pécsi Elcoteq
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA finn Elcoteq SE elektronikai gyártásszolgáltató - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - szerdán 66,2 millió euró adózás előtti veszteséget jelentett az első félévről kisebbségi részesedések nélkül. Tavaly az első félévben 61,3 millió euró volt az eredmény.
A nettó bevétel 367,2 millió euró volt, 33,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 552,9 milliónál. A cég finnországi leányvállalatai, finanszírozás híján, csődvédelemért folyamodtak. A luxemburgi székhelyű anyavállalat, az Elcoteq SE marad a luxemburgi törvények szerinti "ellenőrzött igazgatásban", ezért nem tudja pénzzel ellátni leánycégeit, amiként egész tevékenységének működtetésére sincs elegendő pénze - közölte szintén szerdán a cég.
A helyzet ismét rosszra fordult ahhoz képest, hogy az Elcoteq tavaly már 14,755 millió euró adózott eredményt ért el hároméves veszteségsorozat után.
Az Elcoteq európai - főleg balti és oroszországi gyártóhelyei - eladásával is karcsúsodott az utóbbi pár évben. Ennek nyomán 2009. júniusban közölték, hogy a nagy volumenű európai gyártást Magyarországon, Pécsett összpontosítják. Ám az Elcoteqnél június végén bejelentették, hogy nem tudják határidőre törleszteni a hiteleket. Ezt a világgazdasági válsággal és azzal magyarázták, hogy legnagyobb partnerük, a szintén finn Nokia szerződést bontott. Az Elcoteq arra kérte a hitelező bankokat, hogy meghosszabbított fizetési határidővel rendezhesse tartozását.
Új befektetőt eddig nem sikerült szerezni, ezért e hónap elején ismét leépítés kezdődött a pécsi üzemben, várhatóan 500 embert bocsátanak el.
Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában termel. Az üzemben a gazdasági válság előtt mintegy hétezren dolgoztak, jelenleg mintegy 2800-an. A kapacitás - gyártócsarnok és raktárak - egy részét a kínai Huawei távközlési gyártó használja Pécsett. Az Elcoteq 13,5 milliárd forint beruházást valósított meg 2003 és 2008 között Magyarországon

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?