Érvénytelenül zárult a hajléktalanokról szóló népszavazás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÉrvénytelen lett a hajléktalanellátással kapcsolatos kérdésekben kiírt helyi népszavazás Budapest VIII. kerületében, miután a választásra jogosultak 16 százaléka járult az urnákhoz a minimálisan szükséges 50 százalék helyett - tájékoztatta Mészár Erika, jegyzőt helyettesítő aljegyző vasárnap este az MTI-t.
A városrészben 57 835-en voltak jogosultak részt venni a helyi népszavazáson, ők 60 szavazókörben adhatták le szavazataikat reggel hat és este hét óra között. A Helyi Választási Bizottság adatai szerint 9 227-en jelentek meg az urnáknál.
A választási bizottság határozata alapján a 16 százalékos részvétel miatt a helyi népszavazás érvénytelen. A nem hivatalos végeredmény ellen 2 napig bárki jogorvoslattal élhet - mondta Mészár Erika. Hozzátette: a voksolás ideje alatt rendkívüli esemény nem történt.
A választási szelvények megszámlálása és értékelése után az is kiderült, mindhárom kérdésben az igenek kerültek többségbe: a megjelentek 85,9 százaléka támogatja, hogy hatályban maradjon a kukázást tiltó rendelet, 88 százalék igennel szavazott a közterületen történő életvitelszerű lakhatás megtiltására, illetve 94,5 százalék egyetért azzal, hogy Józsefváros polgármestere még az idén tárgyalásokat folytasson a fővárosi önkormányzat vezetésével a hajléktalanellátás színvonalának emelése és a kerület - hajléktalanokkal kapcsolatos - tehermentesítése érdekében.
A vasárnapi népszavazás érvénytelensége miatt a feltett kérdésekben való döntés visszaszáll a képviselő-testületre. A józsefvárosi népszavazást azért kezdeményezte Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester, mert álláspontja szerint Józsefváros a lehetőségeihez képest túlzott terhet vállal a budapesti hajléktalanok ellátásában és az ehhez kapcsolódó problémák megoldásában. A városrész vezetője hétfőn sajtótájékoztatón számol be a referendum következményeiről.
Súlyosabb kérdésekkel kell nap mint nap szembesülni
A józsefvárosiaknak sokkal súlyosabb kérdésekkel kell nap mint nap szembesülniük: a kerületben az önkormányzati bérlakásban lakók legalább egyharmadának jelentős lakbérhátraléka van, közel 500 önkormányzati lakás áll üresen, és az önkormányzat évente csupán egyetlen hajléktalan család elhelyezéséről gondoskodik - közölte a Civil Összefogás nevű szervezet.
A Szeptember 25. Civil Összefogás tagjai: A Város Mindenkié, a Fedél Nélkül, a Menhely Alapítvány, a Tízek Tanácsa és az Új Szemlélet csoport. Az ellátó intézményeket, szociális munkásokat és hajléktalan embereket tömörítő összefogás célja, hogy kiálljon a hajléktalan emberek és a szolidaritás védelmében.
MSZP: megbukott a "szegényüldöző" népszavazás
Az MSZP szerint "megbukott a szegényüldöző népszavazás", miután a VIII. kerület lakóinak több mint 80 százaléka nem vett részt azon.
Komássy Ákos, a párt kerületi szervezetének elnöke azt közölte vasárnap este az MTI-vel, hogy a kerületben élők túlnyomó többsége "nem kér a szegényüldöző népszavazásból". Mint fogalmazott, "Józsefváros polgármestere és kormányzó többsége harmincmillió forint elherdálásával arra használja a népszavazás magasztos intézményét, hogy ellenségképet gyártson a kukázásra és a hajléktalanságra szorulókból".
A szocialista politikus pártja nevében négy javaslatot fogalmazott meg a hajléktalankérdés kezelésére. Ezek között szerepelt, hogy a bérlakásban élő eladósodott bérlők közhasznú munkával dolgozhassák le hátralékaikat, illetve jöjjön létre budapesti hajléktalanügyi kerekasztal. Komássy Ákos utóbbi egyik fontos feladatának nevezte a fedélnélküliek ellátásának korszerűvé tételét és a kerületek közötti egyenlő elosztását. Az MSZP emellett önálló kerületi hajléktalanügyi stratégiát sürget, és tiltakozik az ellen, hogy új hajléktalanszálló létesüljön a városrészben.
Kocsis Máté sikeresnek értékelte a helyi népszavazást Józsefvárosban
Sikernek tartja a helyi népszavazás eredményét Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere. A városrész vezetője szerint 10 ezer ember véleményét mindenképpen figyelembe kell venni.
Kocsis Máté vasárnap este azt mondta az MTI-nek: óriási sikernek tartja, hogy csaknem 10 ezer ember elment a kerületben szavazni. A polgármester köszöntet mondott a résztvevőknek, akik mint mondta, annak ellenére voksoltak, hogy "a legnagyobb ellenzéki párt végig bojkottálta a közvetlen demokrácia gyakorlását".
A kerület vezetője arra is kitért, hogy közel háromszor annyian mentek el szavazni, mint ahányan a szocialistákra voksoltak az elmúlt időszakban tartott választásokon, ezért az ellenzéki pártnak el kellene gondolkodnia azon, hogy jó-e, amit csinálnak". Kocsis Máté álláspontja szerint az MSZP "mérhetetlen károkat okozott a közvetlen demokrácia intézményében" azzal a felszólítással, hogy a választók ne vegyenek részt a népszavazáson.
A polgármester arról is beszámolt: Józsefvárosban hagyományosan alacsony a részvétel minden választáson, a tavalyi önkormányzati választáson például a jogosultak épphogy 30 százaléka ment el voksolni, ezért "elégedett és büszke" a kerületiekre, "különösen, mert Józsefváros történetének első népszavazása volt a mai". Kocsis Máté hozzátette, tízből kilenc szavazó azt mondta, hogy "jó az irány".

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?