kapubanner for mobile

A férfiak jobban megtalálják az egyensúlyt munka és magánélet között

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Boldogabbak a férfiak a nőknél, mert jobban megtalálják az egyensúlyt munka és magánélet között. A férfiak jobban odafigyelnek arra, hogy több szünetet tartsanak a munkahelyen, míg a nők sokkal többet vállalnak otthon is - írja az ELTE TÁTK hírlevele.

Captivate Network a fehérgalléros munkavégzők munka-magánélet egyensúlyát vizsgáló kutatása szerint a férfiak következetesebben boldogabbak a nőknél: 25 százalékkal jobban érzik magukat a munkahelyükön, 8 százalékkal jobban otthon, miközben 75 százalékuk állítja, egyensúlyban tudja tartani szakmai és magánéletét.

A felmérés eredményei szerint az egyenlőtlenségek az otthonokban kezdődnek, a nők ugyanis lényegesen nagyobb részt vállalnak a háztartási munkákból, mint a férfiak. A munkahelyen a nők szintén jobban hajtanak: körükben 25 százalékkal kevesebben tartanak szünetet napközben, mint a férfiak esetében. A két élethelyzet összehangolása mindkét nem számára okoz nehézségét, de ennek sikertelensége a nők esetében gyakrabban jelentkezik egészségügyi panaszok formájában. Körükben többen panaszkodnak stresszre, fejfájásra, izomfájdalomra és súlyproblémákra is. Depresszióról a két nem közel azonos arányban (28-29 százalék) számolt be.

A vizsgálat megpróbálta meghatározni a legboldogabb ember profilját. E szerint a legboldogabb az a 39 éves férfi, aki házas, felesége részmunkaidőben dolgozik, egy gyermeke van, felsővezetőként tevékenykedik és jövedelme évi 150-200 ezer dollár között mozog. Vele szemben a legboldogtalanabb az a 42 éves hajadon nő, aki ügyvédként vagy orvosként praktizál és kevesebb, mint 100 ezer dolláros jövedelemmel gazdálkodik évente.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek