Csődeljárást kért maga ellen az európai Elcoteq
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsődeljárás megindítását kérte az Elcoteq SE Luxemburgban - jelentette be a vállalat csütörtökön a honlapján.
A lépésről a finn tulajdonú, de Luxemburgban bejegyzett társaság honlapján, az elcoteq.com-on tett közzé egy rövid közleményt csütörtök este. Az igazgatótanács ebben azt írta: a cég vezetése az elmúlt hónapokban tárgyalásokat kezdeményezett hitelezőivel és legfontosabb ügyfeleivel a társaság megmentésére. A közlés szerint az Elcoteq folyamatos költségcsökkentő intézkedései és a vállalat adósságának átalakítására tett erőfeszítések ellenére sem talált olyan megoldást, amely megfelelő lett volna hitelezőinek. A közlemény szerint utóbbiak folytatták végrehajtási akcióikat, a társaság bankszámláinak befagyasztását, pénzügyi műveleteinek akadályozását.
Az igazgatótanács közleménye szerint az Elcoteq SE nem tud működni, és vezetése nem látta értelmét, hogy folytassa a Luxemburgban kezdeményezett kontrollált vállalatirányítást. A cég így kénytelen volt csődöt jelenteni. Az Elcoteq az idén június végén jelentette be, hogy nem tudja határidőre fizetni hitelállományát, nehéz helyzetét a világgazdasági válsággal, illetve azzal magyarázta, hogy legnagyobb partnere, a Nokia szerződést bontott vele. Az Elcoteq júliusban kontrollált vezetést kért a luxemburgi jog alapján. Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában termel. Az üzemben a gazdasági válság előtt mintegy hétezren dolgoztak, jelenleg lapértesülések szerint mintegy 1 500 bejelentett dolgozójuk van, közülük többen felmondási idejüket töltik. Az Elcoteq pécsi üzemében jelenleg egyetlen gyártósoron folyik a termelés.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?