kapubanner for mobile

Megalakult a Magyar Szolidaritás Mozgalom

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Megalakult a múlt szombati szakszervezeti demonstráción meghirdetett Magyar Szolidaritás Mozgalom - közölték az alapítók csütörtökön Budapesten.

Hivatalosan kedden alakult meg a mozgalom, amely politikai pártoktól semlegesen kívánja folytatni tevékenységét - mondta Kónya Péter, a mozgalom egyik alapítója és ügyvezetője, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke a sajtótájékoztatón.

Közlése szerint nem szervezetek, hanem magánszemélyek csatlakozását várják, magyar állampolgárokét, határon túli magyarokét és itt dolgozó külföldi állampolgárokét. Azt szeretnék, ha a mozgalommal fel tudnák számolni a megosztottságot, és megvalósulna végre egy olyan összefogás, amely révén "egy jobb, élhetőbb, demokratikusabb Magyarország jönne létre" - fogalmazott Kónya Péter.

Szavai szerint konkrét célokról még nem lehet beszélni, de látható, hogy ma Magyarországon tarthatatlan az a helyzet, hogy a demokratikus intézményrendszert le akarják építeni, nincs normális, érdemi társadalmi párbeszéd. Mint elmondta, a mozgalom jövőbeni irányát a csatlakozók határoznák meg, és nem az alapítók. A mozgalomnak nincs egyedüli vezetője, az alapítók a mozgalom azonos jogállású ügyvezetői. A társadalmi szervezetek, szakszervezetek által létrejött akcióegységet nem szüntetik meg - jegyezte meg Kónya Péter.

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke elmondta, hogy a mozgalom saját hírportált indít. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke azt közölte: a munkavállalókat érintő változások miatt október 11-én az ország különböző pontjain egységesen 24 órás forgalomlassító demonstrációt tartanak. Mint megjegyezte, ezen a napon ülésezik először a Nemzeti Gazdasági Tanács; ez az a "gittegylet", amely az Országos Érdekegyeztető Tanácsot váltja fel - fogalmazott a VDSZ elnöke.

Kónya Péter az MTI-nek elmondta, hogy a mozgalmat magánszemélyként, vele együtt Árok Kornél, Székely Tamás és Székely Sándor, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület társelnöke alapította.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek