Ma tartja alakuló ülését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Országgyűlésben tartja kedden alakuló ülését az országos érdekegyeztetés új fórumaként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT): a gazdaságpolitikáról, a költségvetésről és az egészségügyről konzultálnak majd a résztvevő felek. Az ülés Orbán Viktor miniszterelnök nyilvános beszédével kezdődik, majd zárt ülésen folytatják tovább a munkát a tagok.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek kedden elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) három javasolt napirendi pontra kaptak meghívást. Ezeket ismertetve közölte, az első pont szerint Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter előterjesztésében tárgyalnak majd a gazdaságpolitikáról, a költségvetésről és a munka világát érintő kérdésekről. A második napirendi pontként Szócska Miklós, egészségügyi államtitkár előterjesztésében az egészségügyi konszolidációról, struktúraváltásról folyik majd konzultáció; harmadik napirendi pontként az egyebeket tüntették fel - tette hozzá. A VOSZ-főtitkár beszélt arról is, hogy az asztalt 32-en ülhetik majd körbe, mert az ötoldalú NGTT-ben a 16 tag ennyi fővel képviselteti magát.
Dávid Ferenc megjegyezte az is, hogy álláspontja szerint az NGTT nem váltja ki elődjét, az Országos Érdekegyeztetési Tanácsot (OÉT), mert bár jó konzultációs testület lehet, összetételében és méretében sem alkalmas arra, hogy az üzleti szféra megállapodást kötő fóruma legyen.
Hasonlóan nyilatkozott múlt héten Gaskó István, LIGA Szakszervezetek elnöke. Azt mondta: az NGTT nem alkalmas a munka világát érintően valódi érdekegyeztetésre, ráadásul a kormány nem tagként van jelen benne. Közölte, hogy új érdekegyeztető tanács alakulhat a versenyszférában, az Országos Versenyszféra Érdekegyeztető Tanács (OVÉT). Szavai szerint a kormány "latolgatja" hogy tagként lépjen-e be, vagy egyéb formában; a kabinettől a végleges válaszra várnak.
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet szerint a jövőben a közigazgatási és igazságügyi miniszter "működteti a társadalmi párbeszéd makroszintű fórumát és gondoskodik a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal összefüggő, törvényben meghatározott feladatok ellátásáról" a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége körében.
Az Országgyűlés idén júliusban fogadta el az NGTT-ről szóló törvényt; a tanács az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel.
A jogszabály szerint a gazdasági és a munkavállalói oldal mellett tagjai tanácsnak a külön-külön törvény szerinti egyházak és civil szervezetek képviselői, beleértve a nemzetpolitika területén tevékenykedő civil szervezeteket is, valamint a tudomány képviselői is.
A testület döntéseket nem hoz, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó feladata lesz. A törvény szerint az NGTT a társadalmi párbeszéd legátfogóbb, sokoldalú konzultatív fóruma, amely mind a kormánytól, mind az Országgyűléstől független. A tanács a gazdaság és a társadalom fejlődését érintő átfogó ügyek, a kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiák megvitatására, valamint a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés, illetve az ehhez illeszkedő szociális modellek kidolgozásának és megvalósításának előmozdítására jön létre.
A törvény szerint a soros elnökség az oldalak három havonkénti rotációja szerint történik, először a gazdasági oldal adja a soros elnököt; az oldal első soros elnöke Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke lesz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeptember 20-án azt közölte, hogy az NGTT-nek javaslatot tesz majd a minimálbér 92.000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108.000 forintra emelésére.
A versenyszférára vonatkozóan 5 százalékos béremelési ajánlást tesz a kormány és az NGTT ülésén javasolni fogja, hogy a szociális partnerekkel közösen elfogadott béremelési ajánlás feletti béremelés egy részét a munkáltatónak részben visszatérítse.
Ezek mellett a kabinet az egészségügy finanszírozási oldalának rendbetételéért javasolja a munkavállalókat terhelő egészségbiztosítási járulék 1 százalékponttal történő megemelését. Azt a kérdést, hogy ezt a járulékemelést be kell-e vonni az adórendszer átalakítása miatti kompenzációba - és ha igen, milyen mértékben -, a kormány az NGTT egyeztetésein kívánja megvitatni - közölte még szeptemberben az NGM.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?