Terítéken a bérkompenzáció: "a minimálbér emelés komoly pusztítást okozhat"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány által 2012-től javasolt minimálbér-emelés és a bérkompenzáció is terítékre került a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) keddi alakuló ülésén a Parlamentben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök nyitott meg.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács legfontosabb célja, hogy Magyarországon 2014-ig Európa leginkább versenyképes gazdasági környezete alakuljon ki - mondta a miniszterelnök. Ennek a feladatnak a végrehajtása komoly erőfeszítést igényel mindenkitől, az NGTT-nek választ kell adnia többek között arra, hogy az állam és a családok adóssága hogyan csökkenhet, és hogyan lehet még több munkahelyet teremteni. Orbán Viktor szerint "tévútra vezetett az a felfogás, amely szerint a munka világának kérdéseiről csak a munkaadóknak és a munkavállalóknak van véleményük", ezért üdvözlendő, hogy kiszélesítették az egyeztetést a civil szervezetek, az egyházak, és a tudományos élet képviselőivel. Fontos eredmény, hogy csökken az állam, és remélhetőleg a családok adóssága, valamint az is, hogy várhatóan - a nehéz körülmények ellenére is - emelkedik majd a minimálbér, és sikerül megfékezni a megélhetési költségek, rezsiköltségek emelkedését - hangsúlyozta a miniszterelnök.
"Határozottan vissza kell utasítanom minden megszorításokra épülő politikát" - jelentette ki a miniszterelnök. Véleménye szerint a megszorítások lényege, hogy "pénzt vesznek ki a gazdaságból, anélkül, hogy közben a gazdaság szerkezetét úgy alakítanák át, hogy a jövőben ne legyen szükség újabb és újabb megszorításokra". Magyarországnak nem megszorításokra, hanem átépítésre, átszervezésre és megújulásra van szüksége - közölte Orbán Viktor. Az országnak ki kell törnie abból az ördögi körből, ami a lakosság devizaadósságából adódik - mondta a miniszterelnök, jelezve, hogy a gazdaságpolitika mozdulatlanságra van kényszerítve, mert egymillió háztartás van kiszolgáltatva a devizaadósság miatt. Ha viszont "hozzányúlunk ehhez a kérdéshez, azonnal kiváltjuk a pénzpiacok idegességét" - tette hozzá. A végtörlesztéssel, sokak számára váratlan megoldással lehet ebből az ördögi körből kitörni, s ez lesz a következő év legfontosabb feladata - rögzítette Orbán Viktor.
Külön bizottság foglalkozna a munka világával
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácson (NGTT) belül létrejöhet egy, szűken a munka világának ügyeit tárgyaló albizottság, amelynek munkájában a kormány is részt venne - számolt be Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke. Az elnök szerint egy ilyen albizottságban lehetőség lenne megvitatni többek között a minimálbér, A munka törvénykönyve, a bérkompenzáció, a bérajánlás, és a személyi-jövedelemadó rendszer kérdéseit, s javaslatukat előterjesztik az NGTT-nek még a keddi ülésen.
Parragh: Komoly pusztítást okozhat a minimálbér emelése
Az érdekegyeztetés Európában általában ágazati szinten folyik, a kormány jelen van, de "előkelő idegenként" vesz részt a megbeszéléseken - mondta Parragh László az NGTT levezető elnöke, - aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökeként egyben a gazdasági oldal soros elnöki tisztét is betölti a következő három hónapban. Látható és érezhető volt az alakuló ülésén, hogy az OÉT elmúlt húsz évben kialakult, "kőbe vésett" rendszerének megváltoztatása komoly érdeksérelmeket vált ki - fogalmazott Parragh László. Európán általában ágazati bérmegállapodásokat kötnek, ahol az ágazatban résztvevő munkaadók és a teljes felhatalmazással bíró szakszervezetek tárgyalnak, s a szereplők garanciát nyújtanak arra, hogy a megállapodásokat be is tartják - fűzte hozzá.
"A kormány által 2012-től javasolt közel 20 százalékos minimálbér emelés komoly pusztítást okozhat bizonyos iparágakban, például a könnyűiparban és az elmaradott térségekben, amit meg is fogalmaztunk" - felelte újságírói kérdésre a gazdasági oldal soros elnöke. Hozzátette azt is, hogy a kormánynak komolyan kell vennie a bérkompenzációra vonatkozó ígéretét, amely öt százalékos béremelés fölött 100 százalékos kompenzációt jelent. A kompenzáció mértékére vonatkozó kérdésre az MKIK elnöke száz milliárd forintos nagyságrendről beszélt, hozzátéve, hogy a kompenzáció azt jelenti, hogy egy rossz folyamat szorul kiigazításra, de véleménye szerint "nincs más út".
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt mondta: még nem tűzték ki a következő NGTT-ülés időpontját, de a bérkompenzációról még a héten tovább tárgyalnak Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárral, immár a kompenzáció pontos technikájáról is szó lesz.
"Óriási hiba volt megszünteti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot"
"A remény után eljött a felismerés, a rádöbbenés és a megvilágosodás ideje: óriási hiba volt megszünteti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot - így fogalmazott a Népszava kérdésére Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a NGTT alakuló ülése után kijelentette: a testület egy konzultációs, javaslattevő tanács, ahol érdekes kérdésekről lehet beszélgetni a tudomány képviselőivel. A többi között arról, hogy 10-15 éves távlatban miként változhat a környezet- és az egészségvédelem. Jó, ha van egy ilyen fórum, de ez nem alkalmas arra, hogy megvitassák például azt, a 18 százalékos minimálbéremelés mellé milyen kompenzációt kapnak a vállalkozások. Erről nem lehet a határon túli civil szervezetek, vagy az egyházak képviselőivel beszélni - jelentette ki Dávid. Problémát jelent az is, hogy az új testületben túl sokan, 32-en vannak, míg az OÉT-ben a kormánnyal együtt 16-an voltak.
Népszava/MTI

Az NGTT alakuló ülésén 32 szervezet képviselője vett részt a kormányfő és a kormánytagok mellett. A munkaadói oldal 9 szervezete mellett három kamara rendelkezik képviselettel az NGTT-ben, a szakszervezeti oldalnak hat, a tudománynak és a civil szervezeteknek öt-öt, míg a történelmi egyházaknak négy képviselője van a tanácsban.
Népszava/MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?