Itt van Magyarország 200 legeredményesebb vállalata
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyarországi nagyvállalatok megkezdték a kilábalást a 2008-09-es válságból. A kétszáz legnagyobb hazai cég árbevételében az tükröződik, hogy nemcsak ledolgozták a 2009-es 10,8 százalékos visszaesést, hanem közel 5 százalékkal túl is lépték azt. Ennek ellenére egyelőre kivárnak a foglalkoztatás-bővítéssel - mutat rá a portálunkhoz érkezett sajtóközlemény.
Az előző évi listában szereplő TOP 200-as cégek közül idén kevesebb a száma azoknak, akik a 2010. évi árbevételük alapján lecsúsztak a listáról, viszont meglepő módon szép számmal akadtak olyan cégek -– nevezhetnénk ezeket "visszatérőknek" is - akiket 2009-ben a válság megviselt, de 2010-ben már vissza tudtak kapaszkodni a lista alsó szegmensébe.
Leginkább az exportra termelők javítottak eredményeiken, ám nagy kérdés, hogy mennyire alkotnak "szigetet" a magyar gazdaságban, és mennyire integrálódnak, viszik közelebb vállalatainkat az innovációs centrumokhoz? A 2010-es adatokból kiolvasható másik, fejtörésre okot adó tendencia, hogy a tőkekivonásokra utaló jelzések csak átmeneti jelenséget tükröznek, avagy egy tulajdonosi stratégiaváltás kezdetét jelzik. A Figyelő idei listája a hagyományokat folytatva a TOP 200 Gálához időzítve jelenik meg.
Nettó árbevétel alapján a Figyelő TOP 200 lista vezető vállalatai 2010-ben:
1. Mol Nyrt.
2. Audi Hungaria Motor Kft.
3. Nokia Komárom Kft.
4. GE Hungary Kft.
5. Samsung Electronics Magyar Zrt.
6. Philips Magyarország
7. E.ON Földgáz Trade Zrt.
8. Panrusgáz Zrt.
9. Magyar Telekom Nyrt.
10. Tesco-Globál Áruházak Zrt.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?