Hoffmann: Nincsenek a törvényben titkos mellékletek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - válaszolta kérdésre az oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a Megújul a magyar tanügy címmel rendezett sajtótájékoztatón; az azzal egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffmann Rózsa azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük.
Hoffmann Rózsa megjegyezte: a kormányhivatalok dolga lesz, hogy az iskolai létszámokról tárgyaljanak az egyes intézmények esetében. "Ad kivételes lehetőséget a törvénytervezet arra, hogy ha az adott iskolában alacsonyabb a létszám az előirányzottnál, megmaradhassanak az osztályok, tehát a normaszámoktól el lehet térni" - hangsúlyozta.
Kitért arra is, "nincs kitűzött cél, hogy hány tanárt kell esetlegesen elbocsátani", kalkulációk ugyanakkor vannak, hogy mi várható a későbbiekben a gyermeklétszámok csökkenése következtében.
A sajtótájékoztatóval egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük. Mint mondta, a bevezetendő felsőoktatási törvény minden változása a mostani hallgatók után következő generációkra vonatkozik, ezért értetlenségének adott hangot a mostani tüntetést illetően.
Az államtitkár kiemelte: ha valakinek a taníttatásába "sok-sok millió forintot" befektetnek, joggal várhatja el a társadalom, hogy munkájukkal adjanak vissza valamit az őket támogató közösségnek. "Nincs szó röghöz kötésről", a külföldi munkából származó magasabb fizetéseikből pedig vissza tudják majd fizetni a taníttatásaik költségeit azok, akik a külföldi munkavállalás mellett döntenek - hangsúlyozta.
Hoffmann Rózsa rámutatott: nem cél, hogy 16 éves korukban "kitegyék" a diákokat az oktatási rendszerből, de akik tanulás helyett dolgozni akarnak, legyen meg erre a lehetőségük. Az egész napos iskola lehetőségével kapcsolatban megállapította: ha azt nem vezetnék be, megoldatlan lenne egyebek mellett a művészeti tantárgyak, vagy a mindennapi testnevelési órák megtartása. "A családoktól nem vesszük el a gyermekeket, hanem biztosítjuk, hogy gyermekeik délután 4-5 óráig bent maradhatnak az iskolákban" - fogalmazott.
Utalt arra, hogy a köznevelési törvénytervezeten a parlamenti szakaszban lehet még "csiszolni", az egyeztetési folyamat pedig már egy éve megkezdődött a társadalmi partnerekkel. Több mint ötezer oldalnyi véleményt kapott az államtitkárság, ezek egy részét - többek között a szakszervezetek mintegy húsz javaslatát - beépítették a koncepcióba - tette hozzá. Szólt arról is, a pedagógusbérek "karbantartásának" garanciája az, hogy azokat a mindenkori minimálbérhez kötik. A kormány annak tudatában mondott igent a koncepció ezen részére is, hogy tudta, elő kell teremteni a száz milliárdos nagyságrendű összeget erre a célra - fűzte hozzá.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?