Összefogtak a hazai coaching szervezetek a szakmai önszabályozásért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHat magyarországi coaching szervezet írta alá a mérföldkőnek számító Szakmai Kódexet, amely nemzetközi szinten is úttörő jellegű összefogást jelent. A Szakmai Kódex az EU által nemrégiben befogadott Code of Conduct-ra épül, amely alapján a coaching szakma felkerült az önszabályozási joggal rendelkező szakmák hivatalos EU adatbázisába.
A szakmai képesítéssel rendelkező magyarországi coach-ok nagy többségét képviselő szervezetek közös érdeke a hazai coaching szakma minőségbiztosítása, kereteinek tisztázása. A dokumentum egyik célja, hogy a magyarországi coach szakemberek számára egyértelmű és széles körben elfogadott szakmai és etikai irányelvet jelentsen. Másik célja, hogy a megbízókat (vállalatok, HR szakemberek, egyéni ügyfelek) segítse coach szakemberek kiválasztásában.
A Szakmai Kódex első körben a hat szervezet által képviselt coachokra érvényes. Az aláíró szervezetek örömmel várják további coaching szervezetek vagy coaching szakembereket is tömörítő szervezetek csatlakozását. Az aláíró hat szervezet tervezi Coaching Önszabályozó Testület létrehozását és országos szakmai fórum megalapítását.
A Szakmai Kódex az EU által nemrégiben befogadott Code of Conduct-ra épül, amely két jelentős nemzetközi coaching szervezet, a Nemzetközi Coach Szövetség (IFC) és az Európai Mentoring és Coaching Tanács (EMCC) által több év alatt kifejlesztett szakmai és etikai keretrendszer, amely alapján a coaching szakma felkerült az önszabályozási joggal rendelkező szakmák hivatalos EU adatbázisába.
Az alig 20 éves szakma, amely Magyarországon csupán néhány éve vált széles körben ismertté, itthon is egyre fontosabb szerepet játszik a munkavállalók elégedettségének és hatékonyságának növelésében. A vállalatok közel kétharmada alkalmazott már coachot. Nem csupán a nagyvállalatok, hanem a kis és közepes méretű vállalkozások körében is egyre népszerűbb a coaching mint a szervezetfejlesztés egyik kiemelten hatékony eszköze.
A kereslet növekedésével párhuzamosan rohamosan nő a coachok száma is. A Magyarországon dolgozó coachok átlagosan néhány év tapasztalattal rendelkeznek, s alig 10-15 százalékuk dolgozik 5 évnél hosszabb ideje e területen. A coaching szervezetek egybehangzó véleménye szerint ideális esetben legalább 100-150 órányi, gyakorlatorientált képzés elvégzésére van szükség ahhoz, hogy valaki coach lehessen.
A most aláírt Szakmai Kódex célja, hogy létrejöjjön egy önszabályozásra épülő szakmai és etikai követelményrendszer, azon irányelvek gyűjteménye, amelyek feladata biztosítani, hogy a coachok szakszerűen és etikusan járjanak el hivatásuk gyakorlása során. A Kódex nem csupán a szolgáltatás nyújtásához szükséges kompetenciákat, illetve a szakmai képzéssel kapcsolatos elvárásokat fogalmazza meg, hanem a folyamatos szakmai fejlődés szükségességét, és a szakma etikai normáit is magába foglalja. Mindemellett kiemelt feladata annak elősegítése, hogy a szélesebb nyilvánosság a szakmai és személyes fejlesztés hatékony eszközeként ismerje meg e szakmát.

A Szakmai Kódexet aláírók:
Hegedűs Dóra
ICF Magyar Tagozata elnöke
Dr. Bodó Péter
Európai Coaching Szövetség magyaroszági elnöke
Barnóczki Annamária
Magyar Coach Egyesület elnöke
Kertész András
Üzleti Coach Közhasznú Egyesület elnöke
Wiesner Edit
CoachOK Szakmai Szövetség Egyesület elnöke
Csajtai Kornél
Megoldásközpontú (SOLUTION FOCUS) Megközelítéssel Dolgozó
Coachok, Fejlesztők és Szervezetek Egyesülete elnöke

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?