kapubanner for mobile

Nagyobb kockázatnak vannak kitéve a fiatal munkavállalók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A pályakezdők legtöbbször nem képzettségüknek vagy képességeiknek megfelelő állást kapnak, gyakran munkavédelmi oktatás nélkül. A fiatal, 25 év alatti munkavállalók valamennyi egyéb korcsoportú dolgozónál 50 százalékkal gyakrabban szenvednek munkahelyi balesetet − derül ki az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség jelentéséből, melyről a Napi Gazdaság számol be.

A pályakezdőknek tapasztalatlanságuk ellenére ugyanazoknak az elvárásoknak, határidőknek kell megfelelniük, mint idősebb kollégáiknak, a kevesebb családi kötöttség miatt sokszor váltott műszakban vagy hétvégén. A szolgáltató szektorban pedig sokkal nagyobb az esélye a fiatal nők esetében, hogy szexuális zaklatás áldozatai lesznek. A jelenség egész Európában gondot okoz.

Az ügynökség ezért tartja szükségesnek a munkavédelmi alapismeretek oktatását, illetve a kockázatokra való figyelemfelhívást nemcsak a munkahelyeken, hanem a teljes köz- és felsőoktatásban. A jelentés szerint e munkahelyi és iskolai munkavédelmi tréningeknek és képzéseknek a valós munkahelyi kockázatbecsléseken kell alapulniuk a hatékonyság érdekében.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek