kapubanner for mobile

Ezeknél a cégeknél lehet bérkompenzációra számítani

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A bérkompenzációs kormányrendeletnek való megfelelés súlyos teher azoknál a vállalatoknál, amelyek évek óta egyébként sem tudnak bért emelni. Sok közöttük a közbeszerzésekben is érdekelt kkv, és persze ide tartozik az építőipar nagy része is. A Világgazdaság utánajárt, mi a helyzet a nagyobb állami, illetve magáncégeknél.

images

"A súlyos recesszióval sújtott építőiparban már régóta nem tudnak bérfejlesztésben gondolkodni, az is siker, ha egyáltalán meg tudják őrizni szakmai gárdájukat" - mondta el a Világgazdaságnak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. A szakember mindazonáltal arra számít, hogy a közbeszerzésekben érdekelt társaságok mindenképpen törekedni fognak arra, hogy elkerüljék a béremelést elmulasztókat fenyegető szankciót. Más kérdés persze, hogy ez a lépés elbocsátásokkal is járhat.

Van, ahol viszont már készülnek a bérkompenzációra, például a Postánál és a MÁV-nál. "A MÁV csoport a kormány 298/2011.(XII.22) és 299/2011.(XII.22) számú kormányrendeletének megfelelő béremelést tervez végrehajtani", de mivel még folynak a számítások, az emelés gazdasági hatására vonatkozó kérdésekre nem tudtak válaszolni. A Magyar Posta Zrt.-nél a Világgazdaság kérdésére elmondták, hogy a társaság valamennyi munkavállalójára jogszabályban meghatározott módon végzi el a kompenzációra vonatkozó vizsgálatot az év zárása után.

Mások viszont, főleg stabilan működő magáncégek ragaszkodnak saját bérgazdálkodásuk követéséhez, illetve, amúgy is nagyobb emelésre készülnek a rendeletben elvártnál. A Bosch csoport bármilyen jogszabályi rendelkezéshez teljes mértékben alkalmazkodik, de a bérpolitikáját nem befolyásolja egy ilyen politikai nyomás, hiszen az éves rendes béremelést mindig ugyanolyan rendben hajtják végre.

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek