kapubanner for mobile

Lengyelországban mindenki rendőr akar lenni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Valósággal elárasztották a munkára jelentkezők a lengyel rendőrséget, minden szabad státusra több tucatnyian aspirálnak. A Rzeczpospolita című lap szerint ez az egyenruhások nyugdíjreformjának különös mellékhatása.

A tervek szerint a jövő év elejével lép hatályba a nyugdíjreform, mely alapján 25 szolgálati év és 55 éves kor elérése kell majd a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez, míg a most szolgálatban levőknek, és ezzel az idén belépőknek is még elég 15 év.

A varsói rendőr-főkapitányságon, de például Gdanskban is naponta vagy 50-en - a csúcsidőben 500-an álltak sorban - folyamodnak állásért, és többségük felső fokú végzettséggel rendelkezik. A különösen a fiatalokat, az egyetemeket, főiskolákat befejezőket sújtó munkanélküliség is fontos érv a stabilitást ígérő rendőri munka mellett. Az öreg rendőrök szerint hamar megbánják majd, ahogy megtapasztalják, mennyire nincs arányban a fizetésük a munkával.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek