kapubanner for mobile

Pénzt ad a város annak a diáknak, aki hiányszakmát tanul

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Akár ötvenezres ösztöndíjat is kaphat Győrben az a diák, aki hiányszakmát tanul. Győr alpolgármestere, Simon Róbert Balázs a Krónikában elmondta, a város évente 140-150 millió forintot költ a hiányszakmát tanuló diákok ösztöndíjára.

Győrben az ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredménytől függ, és akár a 40-50 ezer forintot is elérheti, ami már a család költségvetésében is komoly tétel lehet. A hiányszakmákat minden évben több szempont alapján határozzák meg, figyelembe véve az aktuális helyi nagyberuházásokat is -– mondta el Rákóczi Tibor, a Lukács Sándor Szakképző Iskola igazgatója. Az intézményben jelenleg a szerszámkészítő, a járműfényező és karosszérialakatos foglalkozások a legnépszerűbbek. A támogatott képzések körének meghatározásánál Győrben különösen fontos, milyen munkaerőigényei vannak a helyi Audi-gyárnak.

A 2008 óta tartó programot tekintve Győr úttörőnek számít, gyakorlatát pedig több más település is követte. Idén például Tatabánya is hasonló módon támogatja majd a hiányszakmákat választó tanulókat.

Magyar Rádió
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek