Idén megszűnik a négyórás közfoglalkoztatás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat206 ezren vesznek részt idén a közfoglalkoztatási programban - mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az mr1 Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában. A Belügyminisztérium tisztségviselője felhívta a figyelmet arra, hogy az idén megszűnik a négyórás közfoglalkoztatás, és kizárólag hat és nyolc órában dolgozhatnak a résztvevők, akik nettó 47 ezer forintot kereshetnek majd.
A helyettes államtitkár kiemelte azt is, hogy kötelezően legalább háromféle munkát kell felajánlani, és parlagfű mentesítésre is indul majd egy három hónapos, országos közmunkaprogram.
Idén új elemként felkérték az 5000 fő alatti települések önkormányzatait, hogy - a hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás terhére - március 31-ig egy embert alkalmazzanak 8 órában, aki a település időseinek gondozásában, jelzőrendszer működtetésében vesz részt.
Papp Károly kedden beszámolt arról is, hogy a program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden gyerek lakjon jól Alapítvány akciójával.
Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta: folyamatban van annak a belügyminisztériumi utasítástervezetnek a kidolgozása, amely lehetővé tenné, hogy a nyugdíjban lévő rendvédelmi állomány tagjai a közfoglalkoztatás szervezésében, irányításában részt vegyenek.
Az államtitkár hozzátette, bővítik a munkalehetőség körét, például előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Központi Statisztikai Hivatallal és a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot felügyelő szervezettel is, hogy ezen intézményekben is több ezer munkanélküli, diplomás közfoglalkoztatott találhasson munkát.
Egy főállású idősgondozó kell kistelepülésenként

Lesz munka diplomásoknak is
Az államtitkár hozzátette, bővítik a munkalehetőség körét, például előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Központi Statisztikai Hivatallal és a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot felügyelő szervezettel is, hogy ezen intézményekben is több ezer munkanélküli, diplomás közfoglalkoztatott találhasson munkát.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?