Furcsa kérdések az állásinterjún - hogyan toboroznak az IT-vállalatok?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAhogy az egy amerikai állásközvetítő portál felméréséből is kiderül, a nemzetközi techcégek szeretik furcsa kérdésekkel "zaklatni" az álláskeresőket. A Magyar Nemzet kiderítette, mire számíthatnak a hazai informatikai szakemberek a munkakeresési procedúra során.
A Glassdoor amerikai álláskereső portál minden évben közzéteszi az állásinterjúk során elhangzott legfurcsább kérdések toplistáját. A huszonötös tabellán nagy számban és előkelő helyeken képviseltetik magukat a technológiai vállalatok; a HR szakemberek szerint az első hallásra rendkívül bugyutának tűnő kérdésekre éppen azért van szükség, hogy az interjúztató tesztelhesse a jelöltek intelligenciáját és problémamegoldó képességét.
A portál cikke szerint a cégek személyzetisei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy zavarba hozzák az álláskeresőket. Ennek alátámasztásául számos példát is közöltek: "Hogyan bizonyítaná, hogy a németek a világ legmagasabb emberei?" - tette fel a kérdést egy marketinges posztra pályázó szakembernek az amerikai Hewlett-Packard (HP) toborzója; de a Google-nál sem voltak kíméletesebbek: "Hányan használják a Facebookot San Franciscóban pénteken délután fél háromkor? - hangzott el az igencsak adekvát kérdés egy állásinterjún.
Egy a Magyar Nemzet által megkérdezett fiatal munkavállaló szerint Magyarországon egyelőre kíméletesebbek a HR-esek. Nem sok multinál voltam interjún, talán összesen négy olyannál, ahol volt dolgom HR-esekkel - mondta a névtelenül nyilatkozó interjúalany, aki a BME műszaki informatikus szakán és a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakán is diplomát szerzett. Egyetlen olyan francia nagyfőnökkel találkoztam, aki mindenáron a kedvenc könyveimről, filmjeimről, hobbijaimról akart beszélgetni velem; szakmai kérdések csak elvétve kerültek szóba - mesélte az álláskereső fiatalember.
Magyar Nemzet
További gyöngyszemek
- Mit gondol ezekről a kongresszusban ülő pojácákról? (Consolidated Electrical)
- Melyik Microsoft Office program lenne ön? (Summit Racing Equipment)
- Kérem, betűzze le a diverticulitis szót! (EMSI Engineering)
- Hogyan oldaná meg a világéhínség problémáját? (Amazon)
- Mit gondol, Mahatma Gandhiból jó szoftvertervező lett volna? (Deloitte)

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?