Felülvizsgálják a rokkantnyugdíjasok utazási kedvezményeit
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a megváltozott jogszabályi feltételek alapján január elején megindította az utazási kedvezmények rendszerének felülvizsgálatát a korábbi rokkantnyugdíjasok esetében is - közölte a szaktárca az MTI érdeklődésére kedden.
A Pénzcentrum internetes portál kedden "Mi lesz a rokkantnyugdíjasok utazási kedvezményével?" címmel arról írt, hogy januárban megszűnt a rokkantsági nyugdíj, így az egykori rokkantnyugdíjasok elvileg nem vehetik igénybe a korábbi utazási kedvezményeket. Az olcsóbb utazásra jogosító igazolványok, szelvények több szolgáltatónál azonban még március végéig érvényesek.
A tárca az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, egészségkárosodással összefüggésben megállapítható ellátások megnevezésének a hatályos törvényi szabályozáshoz igazítására tesz javaslatot.
Az NFM tájékoztatása szerint a 2011-ben kiállított "Nyugdíjasok utazási utalványa" 2012. március 31-éig korlátozás nélkül használható kedvezményes utazás igénybevételére. Az ezt követő időszakra vonatkozó kedvezményekről várhatóan még februárban döntést hoznak.
Az Országgyűlés 2011. december 20-án fogadta el a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényt, amely alapján a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?